2022. április 8., 15:22

Benzema BL-tripláival beérte Messiéket

Karim Benzema lett a negyedik olyan játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki képes volt egymást követő két mérkőzésen is mesterhármasra - írta elemző anyagában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Karim Benzema
Fotó: TASR/AP

A Real Madrid francia csatára azzal, hogy miután március 9-én triplázott a PSG ellen (3-1), majd a következő alkalommal, most szerdán, BL-negyeddöntős meccsen a londoni Chelsea kapujába is három ízben betalált, felzárkózott Luiz Adriano (2014), Lionel Messi (2016) és Cristiano Ronaldo (2017) mellé, akik korábban képesek voltak ugyanilyen bravúrra.

Benzema az IFFHS statisztikája szerint negyedszerre szerzett három gólt BL-mérkőzésen, ezzel szintén a negyedik a vonatkozó örökrangsorban, amelyet Messi és Ronaldo vezet egyformán 8-8 triplával, míg Robert Lewandowski öt mesterhármasnál tart.  

A francia válogatott támadója a Chelsea elleni produkció nyomán 11 gólos a mostani BL-sorozatban, ugyanennyit szerzett Sébastien Haller (Ajax), s csupán a Bayern Münchent erősítő lengyel kiválóság, Lewandowski jár előrébb 12 találattal. Benzema legutóbbi hét fellépése mindegyikén eredményes volt, és a legutóbbi négy meccsének mindegyikén szerzett legalább két gólt.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.