2022. október 22., 08:51

Bénes László: Topligában akartam játszani

Csaknem hat év után távozott a Bundesligában szereplő Mönchengladbach együttesétől a csallóközi Bénes László, aki a nagy múltú Hamburg SV csapatához igazolt.

bénes
Bénes a szlovák válogatottban
Fotó: futbalsfz.sk

A 25 esztendős doborgazi származású futballistával a kezdeti évekről, a Gladbachban töltött időszakról, a Bundesligáról, a szlovák válogatottról, az új szövetségi kapitányról és persze a közelgő Eb-selejtezőkről beszélgettünk.

A Mönchengladbach csapatától a német másodosztályba igazoltál, a Hamburg csapatához. Hogyan született meg ez a döntés?

Hosszú időt töltöttem a Gladbachban, de nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna. Ezért is voltam kétszer kölcsönben, előbb a Kiel, majd az Augsburg csapatában. Úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elkezdjek folyamatosan játszani, már ami a játékperceket illeti. Nem akartam kölcsönbe menni, és jött ez a hamburgi lehetőség. A Hamburgról annyit tudtam, hogy egy ideje már szerettek volna megszerezni, és örülök, hogy ez most nyáron sikerült.

Hogyan értékelnéd a Gladbachnál töltött éveket?

Összességében nagy siker volt számomra, hogy Szlovákiából rögtön Németországba kerültem a Bundesligába, egy nem is akármilyen csapathoz.

Nagyon sokat tanultam a Gladbachban, lényegében 18-19 éves koromtól ott játszottam több Bundesliga meccsen is, valamint az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is szerepelhettem.

Tényleg pozitívan értékelném a gladbachi időszakot.

A német bajnokság a világ legjobb fociligái közé tartozik. Milyen érzés volt számodra olyan csapatok ellen játszani, mint a Bayern, a Dortmund és még sorolhatnám?

Azt gondolom ez minden focista és gyerek álma, hogy ilyen csapatok ellen ilyen bajnokságban játszhasson, és ez nálam is így volt.

A Bayern és a Dortmund elleni meccsek mindig különlegesek voltak, hiszen tele vannak világsztárokkal, úgyhogy mindig jó volt ellenük játszani.

Amikor viszont már ott vagyok a pályán, nem az van a fejemben, kik ellen játszom, hanem a mérkőzésre figyelek.

Amint azt olvasóink közül is sokan tudják, megfordultál a DAC-ban is, majd Zsolnán nagyon fiatalon felhívtad magadra a figyelmet. Szerinted mi volt az, ami felkeltette a Gladbach figyelmét, és hogyan tekintesz vissza ezekre az időkre?

Nagyon jó szezonom volt akkoriban. A Zsolnával az Európa-ligában selejtezőt játszottunk. A Bilbao elleni meccsek nagyon jól sikerültek, lényegében ott figyeltek fel rám.

Nem mindenkinek adatik meg, hogy a német legfelső osztályban szerepeljen. Neked, a csallóközi srácnak ez sikerült. Mire vagy a legbüszkébb eddigi karrieredben? Ki az, akit kiemelnél, aki nélkül nem jutottál volna el idáig?

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy kis csallóközi faluból, Doborgazról sikerült eljutnom ilyen szintre, hogy a Bundesligában focizzak.

Ez volt mindig is az álmom, hogy a topligák egyikében játszhassak. Akik nélkül ez biztos nem sikerült volna, az a családom. Végig támogattak, támaszaim voltak, és természetesen az edzőimnek is nagy köszönet jár, hogy bíztak bennem. Amikor kezdtem a DAC-ban, és a Győrnél nagyon sokat tettek a fejlődésemért az edzők.  Zsolnán pedig Adrian Guľa volt az edzőm, aki most a DAC edzője, neki is nagyon sokat köszönhetek, hiszen nagyon fiatalon megkaptam tőle a lehetőséget. Kiskorom óta tényleg minden szezon úgy jött ki, hogy mindig tudtam fejlődni és előrelépni.

Hamburger SV
Fotó:  hsv.de

Mint említettem, jelenleg a nagy múltú HSV Hamburg játékosa vagy. Milyenek az eddigi tapasztalataid a klubnál?

Nem akartam a második ligába igazolni, de amikor a Hamburg megkeresett, sokat nem is gondolkodtam rajta, mert tényleg, ahogy említetted, egy nagy múltú csapatról van szó. Négy évvel ezelőtt szinte az egyetlen olyan klub volt, amely végig az első ligában játszott, úgyhogy egyértelműen első ligás csapat.

Minden nagyon magas színvonalú Hamburgban, a stadion és a szurkolók is fantasztikusak.

A legutóbbi hétvégén is telt ház, 57 ezer néző volt, pedig csak egy másodosztályú mérkőzésről volt szó, és még nem is derbi volt. Egyértelműen az a célunk, hogy felkerüljünk az első ligába, és reméljük ez lesz az utolsó évünk a másodosztályban.

Az első hamburgi gólod nem is akármilyenre sikerült!

Az első gól mindig emlékezetes marad, főleg, hogy ilyen szép lett. Ami ennél is fontosabb, hogy továbbra is eredményes legyek és gólokat és gólpasszokat szerezzek, mert lényegében azt értékelik.

Ugye Francesco Calzona első kerethirdetésénél neked is küldött meghívót, milyenek voltak az első benyomásaid az új kapitányról?

Azt tudom, hogy tapasztalt edzők mellett volt asszisztens, tehát egy komoly rutinnal rendelkező edző.

Szerintem jó lesz, mert nekem „fekszik” ez az offenzív játékstílus stabil védekezéssel, akárcsak a többi játékosnak is.

Mennyire volt nagy a csalódottság a szlovák válogatottnál a Nemzetek Ligája szereplés kapcsán?

Már az, hogy kiestünk a B divízióból, eleve csalódás volt, a C divízióban pedig mi voltunk a favoritok. Mindenképpen csalódás, hogy a csoportunkban csak a harmadik helyen végeztünk, de mint mondtam, elindult egy új korszak a válogatottban. Biztos vagyok benne, ha összeszokunk, az majd az eredményekben is meg fog mutatkozni.

Október elején kisorsolták az Eb-selejtező csoportjait. A szlovák válogatott többek között a portugálokkal is megmérkőzik. Mit gondolsz a sorsolásról?

Azt gondolom, hogy jó csoportba kerültünk.

Még akár egy portugál válogatottat is meg lehet szorongatni, még az is lehet, hogy egy kisebb nemzet is meglephet esélyesebb válogatottakat, mint azt idén a magyar válogatott megmutatta.

Én személy szerint nagyon örülök a portugáloknak, annál is inkább, hogy Cristiano Ronaldo volt mindig is a példaképem, a kedvencem, még ha nem is a posztomon játszik. Eddig nem sikerült ellene játszanom, ezért is örülök a portugáloknak és remélem sikerül is majd pályára lépnem azokon a mérkőzéseken.    

Megjelent a Magyar7 2022/. számában.       

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.