2024. június 28., 19:07

Bénes László az Union Berlinhez igazolt és újra a Bundesligában futballozhat

Mint arról beszámoltunk a csallóközi származású Bénes László újra a német élvonalban focizhat, ráadásul magyar válogatott focista lesz a csapattársa. A hivatalos bejelentés pénteken meg is történt és immáron Bénes László az Union Berlin játékosa lett és Schäfer Andrással játszhat egy csapatban.

Bénes László
Fotó: fc-union-berlin.de

Az Union Berlin pénteken délután hivatalos médiafelületein jelentette be, hogy Bénes László a fővárosi együttesnél folytatja pályafutását. A 26 esztendős szlovák válogatott futballista a német másodosztályban szereplő Hamburg együttesétől igazolt Berlinbe.

A doborgazi származású Bénes László kiváló idényt tudhat maga mögött, hiszen 27 mérkőzésen 13 gólt és 11 gólpasszt jegyzett, ami pályafutása legjobb idénye volt.  Bénes korábban a Mönchengladbach színeiben szerepelt a német élvonalban és minden sorozatot tekintve 65 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

A 26 esztendős rutinos középpályás a Gladbach mellett még az Augsburg színeiben is megfordult a Bundesligában, ahol kölcsönben szerepelt és 12 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett. A szlovák válogatott futballista a német másodosztályban a HSV mellett a Holsten Kiel csapatában is megfordult és összességében 75 mérkőzésen 21 gólt és 26 gólpasszt jegyzett.

A gólerős középpályás mindössze 19 évesen mutatkozott be a Bundesligában 2017. március 19-én a Bayern München. Amikor Bénes a Borussia Mönchengladbachhoz igazolt, az átigazolási díj miatt ő lett a valaha volt legdrágább játékos, akit szlovák klubtól igazoltak le. A csallóközi futballista jelenleg a szlovák válogatottal a németországi kontinenstornán szerepel és a belgák és románok, mellett csoportjukból csoportharmadikként jutottak tovább. A szlovákok vasárnap a torna egyik favoritja Anglia ellen lépnek pályára a nyolcaddöntőben. Gelsenkirchenben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.