2024. szeptember 5., 08:52

Belga élcsapatban folytatja a magyar tehetség

Ami pár nappal ezelőtt még csak pletykának számított, most valósággá vált. Vancsa Zalán a KAA Gent csapatában folytatja pályafutását. 

KAA Gent
Vancsa Zalán új csapata mezében
Fotó: kaagent.be

A Konferencia Liga csoportkörében szereplő egyesület az átigazolási időszak utolsó napján jelentette be a 19 éves játékos szerződtetését. Kedden mi is beszámoltunk róla, hogy nagy esély mutatkozik az MTK korábbi játékosának átigazolására, az akkori hírekkel ellentétben azonban a szélső jelenleg csupán kölcsönszerződés keretei között csatlakozik a Genthez.

A kontraktusban szerepelni fog egy kivásárlási opció, tehát amennyiben új csapatánál elégedettek lesznek a játékával, 5,5 millió euró ellenében véglegesen is megvásárolhatják a játékost. 

Amióta Belgiumban futballozok, a Gent árgus szemekkel figyelte a játékomat, így nagy öröm számomra, hogy ide igazolhattam. Meglátásom szerint ez volt a legjobb döntés, amit meghozhattam, s pályafutásom szempontjából nézve a lehető legjobb klubhoz kerültem. Már nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát”

- nyilatkozta a bemutatkozását követően Vancsa

Az MTK akadémiáján nevelkedett játékos az előző szezonban a belga másodosztályban 30 mérkőzésen 12 gólt és öt gólpasszt jegyzett, így nagy erősítést jelenthet a flandriai csapatnak, akik jelenleg csupán a bajnokság 12. helyén állnak. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.