Bejelentették: Kalmár távozik a DAC-tól
A Nemzeti Sporthíradó értesülései szerint biztosan távozik a DAC-tól Kalmár Zsolt, akire már a szombati, Rózsahegy elleni bajnoki mérkőzésen sem számít a dunaszerdahelyi klub szakmai stábja - írta meg az M4 Sport.
Szerda este több hazai és szlovák híroldal is arról írt, hogy a magyar válogatott középpályás visszatér az NB I-be és a szezont két vereséggel kezdő Fehérvár FC-hez igazol. Az állítás egyre valószínűbbnak tűnik, bár a klub hivatalos honlapja még nem erősítette meg a hírt.
Kalmár Zsolt 2017 óta a DAC játékosa, 148 meccsen 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Szerződése 2025-ig szól.
A Nemzeti Sporthíradó információi szerint a döntést közölték a játékossal, aki már el is jött a klubtól
Juhász Roland sportigazgató a Fehérvár honlapján úgy fogalmazott, hogy a magyar labdarúgást követőknek nem kell bemutatnia Kalmárt, aki évek óta meghatározó tagja a válogatott keretének is.
- hangsúlyozta.
- idézte a fehervarfc.hu a 28 éves Kalmárt. A középpályás úgy véli, a szlováknál erősebb bajnokságban folytathatja pályafutását.
- tette hozzá.