2018. július 19., 11:16

Beckenbauer: a játékosok hozzáállása okozta a korai német búcsút

Franz Beckenbauer szerint a játékosok hozzáállása okozta a német válogatott korai, történelmi búcsúját a vasárnap véget ért oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Franz Beckenbauer
Fotó: TASR

A címvédőként érkezett csapat - fennállása során először - már a csoportkörben kiesett.

„Így nem lehet világbajnokságot játszani” – mondta a 72 éves Beckenbauer a Bildnek, kiemelve, hogy a futball elsősorban „futójáték”.

„De úgy tűnt, erre nulla a hajlandóság. A csapat inkább az ellenkezőjét csinálta annak, amit Löw kért” - fogalmazott a szakember, aki a francia Didier Deschamps és brazil Mario Zagallo mellett elmondhatja magáról, hogy játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságot nyert.

Beckenbauer „értelmes döntésnek” nevezte, hogy a kudarc ellenére Joachim Löw marad a szövetségi kapitány, de szerinte a trénernek a jövőben néhány dolgon változtatnia kell.

„A csapatösszeállításnál keménynek kell lennie, ha hálás akar lenni, az nem fogja előrevinni” – utalt Beckenbauer arra, hogy néhány tapasztalt játékos a teljesítményével cserbenhagyta Löwöt Oroszországban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.