2022. február 18., 19:30

Balogh debütált a DAC színeiben, először kaptak ki Janeiróval a sárga-kékek

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alapszakaszának 21. fordulóját a DAC idegenbeli mérkőzés nyitotta az utolsó előtti Aranyosmarót otthonában.

vion dac foci
Szokatlan időpontban, már pénteken bajnoki mérkőzés várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre
Fotó: TASR

Szokatlan időpontban, már pénteken bajnoki mérkőzés várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a tabella utolsó előtti helyén álló Aranyosmarót vendégeként léptek pályára a sárga-kékek. A csallóközi együttes portugál szakvezetője Joao Janeiro ezúttal több helyen is változtatott a kezdőcsapat összeállításán. A kisebb sérüléssel bajlódó Dominik Kružliak helyére a DAC Akadémia neveltje Matuš Malý került be, valamint visszatért a kezdőbe a panamai válogatott Eric Davis és betegsége után Milan Dimun is visszakerült a kezdőbe. A magyar játékosok közül Hahn János csereként várta a lehetőséget, míg a héten szerződtetett Balogh Norbert máris bekerült a meccskeretbe és szintén a kispadon kezdett.

Az első kaput eltaláló lövésre mindössze három percet kellett várni, a hazaiak játékosa Grozdanovski máris próbára tette a sárga-kékek portugál hálóőrét, akinek csemege volt a hazaiak első lövése. Szinte a hazaiak első helyzete után a DAC is helyzetbe került Andrezinho révén, a portugál azonban gyenge lövéssel fejezte be az akciót. Az első negyedórában a hazaiak jobban futballoztak, veszélyesebbek is voltak kapura. Az aranyosmarótiak játékosa Jibril több technikai hibát is vétett, pedig ziccerbe is kerülhetett volna. A 22. percben újabb nagy hazai helyzet maradt ki, Mondek közvetlen közelről tüzelt a kapu fölé, de Ziemba lefújta az akciót, mivel a ViOn játékosa kézzel vette át a labdát. 

Az első félóra után a dunaszerdahelyi együttes büntetőhöz jutott, igen ám, de a VAR ismét közbeszólt és ismét hosszas videózás következett, mivel Pinto elleni szabálytalanság a tizenhatos vonalánál történt. Ziemba játékvezető is visszanézte az esetét és végül visszafújta a büntetőt és szabadrúgást ítélt helyette, amit Davis nem sokkal csavart a jobb kapufa mellé. Az első félidő hajrájában Jibril került helyzetbe, de fejeséből szerencsére nem született gól. A játékrész végén Kyziridis lövését hatástalanította Ferreira, majd Balić távoli lövésénél nem hiányzott sok, hogy beakadjon a bal felső sarokba.

Szünetről visszatérve a vendégek portugál mestere támadót cserélt és Krstović helyett Hahn Jánost küldte pályára. A mérkőzés 47. percében egy veszélyes hazai pontrúgás után Horák veszélyeztetett egy fejessel. Az 57. percben újabb magyar játékost küldött pályára Janeiro, a héten a Honvédtól kölcsönvett Balogh Norbert máris debütálhatott a sárga-kékek színeiben. A DAC portugál edzője láthatóan nem volt elégedett csapata játékával és egyórányi játék után hármat is cserélt. A 64. percben a hazaiak sokadik helyzetüket már góllal fejezték be, 

Mondek passzából Jibril volt eredményes. A gól után felpörögtek az események, Balogh beállása új színt hozott a sárga-kékek támadójátéka, a 66. percben Andrezinhot hozta ziccerbe, a portugál lövése a kapufán csattant. Két perccel később a DAC újdonsült támadója Balogh fejjelt fölé.

Húsz perccel a lefújás előtt a csereként beálló Ďubek százszázalékos ziccerben sem találta el Ferreira kapuját, de az akció után a VAR ismét akcióba lépett, mivel Davis kezét is érintette a labda. A játékvezető ismét megnézte az esetet, de ezúttal sem ítélt büntetőt. A hajrában a DAC játékosai nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de Hahn és Andrezinho lövése sem találta el a kaput. A debütáló Balogh remekül mozgott, így nem lenne meglepetés, ha a következő bajnokin már a kezdőcsapat tagja lenne. A mérkőzés végén a hazaiak Sloboda végén megduplázták előnyüket, ezzel a gól el is döntötte a három pont sorsát. Joao Janeiro irányítása alatt első bajnoki vereségét szenvedte el a DAC, hat veretlen bajnoki után. Az Aranyosmarót 2016 áprilisa után győzte le hazai pályán újra a dunaszerdahelyi együttest.

A DAC egy nagyon fontos mérkőzésen szenvedett vereséget, így egyre távolabb a dobogó, amennyiben a Rózsahegy hétvégén győzni tud nyolcpontos hátrányba is kerülhetnek a sárga-kékek. Az alapszakasz utolsó fordulójában a DAC hazai pályán a Zsolna ellen mérkőzik jövő héten szombaton.

Fortuna Liga, alapszakasz, 21. forduló:
FC ViOn Aranyosmarót - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2-0 (0-0)

ViOn Aréna, Aranyosmarót,  v.: Ziemba - Pozor, Jekkel

Gólszerzők: Jibril (64.), Sloboda (88.)
Sárga lapok: Sloboda (24.), Kyziridis (34.), Horák (48.), Mondek (66) ill. Moumou (53.), Andzouana (57.), Pinto (82.), Balić (90.), Njie (90+1.)
ViOn: Lukáč - Čögley - Bednár, Menich, Suľa - Sloboda – Mondek (Haspra 90+1.), Grozdanovski, Kyziridis (Chren 85.) - Horák (Ďubek 68.), Jibril (Švec 90+1.). Vezetőedző: Ľuboš Benkovský
DAC: Ricardo - Pinto, Malý, Muhamedbegovic, Davis – Dimun (Njie 67.), Balić - Andzouana (Sharani 59.), Andrezinho, Moumou (Balogh 56.) - Krstović (Hahn 46.). Vezetőedző: Joao Janeiro

Fotó: TASR


 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.