2021. június 15., 13:01

Bajnokok Ligája: Előselejtezős ellenfele lesz a Ferencvárosnak az első fordulóban

A magyar bajnok Ferencváros egy előselejtezőből érkező ellenféllel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája kvalifikációjának első fordulójában.

Fotó: mlsz.hu

Az európai szövetség, az UEFA keddi, nyoni sorsolásán - amely során a Ferencváros kiemelt volt - kiderült, hogy az előző kiírásban csoportkörös zöld-fehérek hazai pályán kezdik majd a párharcot, a riválisuk pedig a San Marinói-i Folgore, a koszovói Pristina, a feröeri HB Tórshavn vagy az andorrai Inter Club d'Escaldes lesz.

Ez a négy csapat június 22. és 25. között a Feröer-szigeteken játszik egy minitornát, amelynek a győztese jut tovább. Az elődöntőben a házigazdák az andorraiakkal, a Folgore pedig a Pristinával találkozik.

Az első selejtezőforduló párharcainak első mérkőzéseit július 6-7-én, visszavágóit pedig egy héttel később rendezik. A vesztesek a harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencia-liga selejtezőjében folytathatják szereplésüket.

A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni a BL-ben, a második forduló sorsolását már szerdán megtartják Nyonban.

BL-selejtező, 1. forduló:
FERENCVÁROS-az előselejtezőből érkező csapat
Fola Esch (luxemburgi)-Lincoln Red Imps (gibraltári)
Slovan Bratislava (szlovák)-Shamrock Rovers (ír)
Malmö (svéd)-Riga FC (lett)
Bodo/Glimt (norvég)-Legia Warszawa (lengyel)
Connah's Quay Nomads (walesi)-Alashkert (örmény)
HJK Helsinki (finn)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
CFR Cluj (romániai)-Borac Banja Luka (bosnyák)
Shkendija (észak-macedón)-Mura (szlovén)
Teuta (albán)-Sheriff Tiraspol (moldáv)
Dinamo Tbiliszi (georgiai)-Neftcsi (azeri)
Makkabi Haifa (izraeli)-Kairat Almati (kazah)
Ludogorec (bolgár)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Zalgiris Vilnius (litván)-Linfield (északír)
Flora Tallinn (észt)-Hibernians (máltai)
Dinamo Zagreb (horvát)-Valur (izlandi)
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.