2020. augusztus 21., 12:18

Bajnokok Ligája: A Bayern hatodszor, a PSG először nyerhet

A Bayern München hatodik, míg a Paris Saint-Germain fennállása első sikerét érheti el a labdarúgó Bajnokok Ligája vasárnapi lisszaboni fináléjában.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR

Tuchel az európai szövetség (UEFA) honlapjának úgy fogalmazott, számos nehezen leírható érzés kavarog benne a kimerültségtől a boldogságig.

Koncentráltnak kell maradnunk, az utazás még nem ért véget. Nyugodtak, lazák akarunk lenni, úgy szeretnénk készülni a döntőre, mint bármely más találkozóra. A mérkőzés egyedi, de nem kell túltöltenünk videókkal, beszédekkel, többletmotivációval"

- fejtette ki Tuchel.

Flick a PSG-t nagyszerű csapatként jellemezte, amely saját játékát játszva jutott el a négy közé, majd harcolta ki a fináléba kerülést.

Készülünk belőlük, tudjuk, hogy gyors játékosaik vannak, így oda fogunk figyelni a védelmünk megszervezésére. Ugyanakkor nem felejtjük, hogy legnagyobb erősségünk az, hogy nyomás alá helyezzük az ellenfelünket" - szögezte le a Bayern trénere.

A Paris Saint-Germain a Francia Kupa és ligakupa, valamint a - pandémia miatt idő előtt lezárt - bajnokság megnyerése után idénybeli negyedik trófeájának megszerzésére készül, míg a Bayern triplázásért harcol a bajnoki salátástál és a kupasiker begyűjtését követően. A münchenieknek 2013-ban egyszer már összejött a triplázás. Érdekesség, hogy a bajorok kölcsönjátékosa, Álvaro Odriozola negyedik elsőségét ünnepelheti a szezonban, a spanyol védő ugyanis a Real Madriddal nyert spanyol szuperkupát is.

A PSG először lesz a BL-finálé szereplője, korábban a négy közé jutás jelentette a legjobb teljesítményt.

A párizsi gárda ötödik francia csapatként került a legrangosabb kupasorozat döntőjébe a Reims (1956, 1959), a Saint-Étienne (1976), az Oympique Marseille (1991, 1993) és az AS Monaco (2004) után, a trófeát közülük csak a Marseille-nek sikerült elhódítania 1993-ban.

A Bayern ötször (1974, 1975, 1976, 2001, 2013) diadalmaskodott a BEK-, illetve BL-sorozatban, és ötször vesztett döntőt (1982, 1987, 1999, 2010, 2012). Sikerével beérné az örökrangsor harmadik helyén a tavaly győztes Liverpoolt.

A két együttes eddig nyolc tétmérkőzést vívott egymással, mindet a BL csoportkörében: ezekből ötöt a párizsi, hármat a müncheni alakulat nyert. Legutóbb 2018-ban egy barátságos összecsapáson találkoztak, akkor 3-1-es bajor siker született.

A kezdőcsapat összeállítását eltiltás nem, sérülés viszont mindkét oldalon befolyásolhatja: a Bayernben izomproblémák miatt Jérome Boateng szereplése kérdéses a védelem tengelyében, míg a francia együttesben az elődöntőt combsérülés miatt kihagyó kapus, az eddig 81 százalékos hatékonysággal védő Keylor Navas játéka bizonytalan, akárcsak a hosszabb ideje maródi védő, Layvin Kurzawa pályára lépése.

A finálé 21 órakor kezdődik az Estádio da Luzban Daniele Orsato sípjelére.

Az olasz bíró 31. BL-mérkőzését vezeti, és első alkalommal dirigál európai kupadöntőt.

A várható kezdőcsapatok:
Paris Saint-Germain:
-------------------
Navas - Kehrer, Silva, Kimpembe, Bernat - Herrera, Marquinhos, Paredes - Di María, Mbappé, Neymar

Bayern München:
--------------
Neuer - Kimmich, Süle, Alaba, Davies - Goretzka, T. Alcántara - Coutinho, Müller, Gnabry - Lewandowski

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.