2026. február 6., 14:05

Bajnoki álmok Dunaszerdahelyen, bennmaradás Komáromban

Hétvégén a Niké Liga küzdelmei is elkezdődnek. Izgalmas tavasznak nézünk elébe, amely során nagy csata várható a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért.

dac
Fotó: dac1904.sk

A tavaszi folytatás rögtön egy rangadóval kezdődik, február 7-én a DAC hazai pályán fogadja a listavezető Slovant. A pozsonyiak ugyan vezetik a bajnokságot, de az ősz során a bajnokságban és a Konferencia Liga csoportkörében is szenvedtek.

Ami a dunaszerdahelyieket illeti, régen zárt ilyen sikeres őszt a DAC, Branislav Fodrek irányítása alatt régi fényében tündököl a csapat. A legutóbbi hét bajnoki mérkőzésen veretlenek maradtak, ezek közül hatot megnyertek, emellett a liga legjobb védelmével is büszkélkedhetnek.

Idáig úgy tűnik, hogy a téli átigazolási időszakban is sikerül egyben tartaniuk a csapatot, és az őszi kerettel vághatnak neki a bajnoki hajrának. A február 7-i találkozó azért is rendkívül fontos, mert egy győzelemmel a DAC megelőzhetné a rivális Slovant, és átvehetné a vezetést a bajnokságban.

Az biztos, hogy ezen a szombati napon az utóbbi évek egyik legjobb hangulata uralkodik majd a MOL Arénában. A mezőny viszont rendkívül sűrű, a 3. helyezett Nagyszombat négy, míg a 4. Zsolna öt ponttal van lemaradva a pozsonyiaktól, így még akár ők is beleszólhatnak a bajnoki cím sorsába. Személyes meglátásom szerint a Slovan és a DAC küzdhet meg a bajnoki címért, míg a Spartak és a Zsolna a bronzéremért vívhat nagy csatát. Ezt követően egy nagyobb szakadék figyelhető meg, az 5. helyen álló Nagymihály lemaradása ugyanis már kilenc pont a zsolnaiakhoz képest.

Amint azt tudjuk, a tabella első hat helyezettje a bajnoki címért folyó rájátszásban vesz részt, míg a 7-12. helyen álló csapatok a kiesés elkerüléséért. Az alapszakaszból még négy forduló van hátra, így a 6. helyen álló zólyombrézóiak sem dőlhetnek hátra, előnyük ugyan négy pont  Rózsahegyhez és Eperjeshez képest, ez viszont két forduló alatt könnyen lefaragható.

A komáromiak felemásan teljesítettek az ősszel, pocsékul kezdték a bajnokságot, és ezt követően sem brillíroztak, végül azonban sikerült odaérniük a 9. helyre, az osztályozós helyen álló Kassához képest öt pont az előnyük. A KFC több játékost is szerződtetett a tél folyamán, a legnagyobb fogásuk azonban kétségkívül a Rózsahegyről hazatérő Domonkos Kristóf, aki a Győri ETO elleni felkészülési mérkőzésen rögtön duplázott. Emellett az ősszel akadozó támadószekciót is megerősítették Radványiék, a korábban Nagyszombatnál és legutóbb Kassánál is megforduló Zyen Jonest sikerült szerződtetniük. Komolyabb távozó ez idáig nem volt, így megerősödő kerettel vágnak neki a lila-fehérek a tavaszi hajrának.

A legnehezebb helyzetből Kassa és Szakolca várhatja a folytatást. A keletieknek decemberben valamennyire sikerült korrigálniuk a bukdácsolásukat (a Slovan és a Komárom legyőzésével), ennek köszönhetően az utolsó őszi fordulóban egy ponttal megelőzték Szakolca együttesét.

Az erőviszonyokat figyelembe véve egyébként talán épp a szakolcai a Niké Liga leggyengébb csapata, amelyet az eredmények is tükröznek. Ez idáig mindössze két bajnoki mérkőzést sikerült megnyerniük, legutóbb még szeptember végén győzték le Kassát, azóta viszont hat vereség mellett mindössze négy döntetlenre futotta. A téli felkészülés alatt ugyan jó eredményeket értek el, azonban a második és harmadik ligás cseh és szlovák csapatok elleni győzelmek nem mérvadóak.

Izgalmas pár hónap előtt állunk. Eldől ugyanis, hogy a DAC hosszú évtizedek után ismét bajnoki címet ünnepelhet-e, illetve a Komáromnak ezúttal is sikerül-e kiharcolnia a bennmaradást.

Megjelent a Magyar7 2026/6. számában.

Megosztás
Címkék