2023. április 18., 17:31

Bajban az Arsenal, Mourinho Rómában találta meg régi önmagát

Sorozatban másodszor játszott döntetlent az Arsenal, amivel magára rántotta a gőzhenger módjára közelítő Manchester City-t. José Mourinho eközben a harmadik helyre kormányozta a római „Farkasok” hajóját, amivel újfent bizonyította, hogy még nem járt el felette az idő.

Erling Haaland
Fotó: TASR/AP

Nemrég olvastam egy fórumon, hogy a profi futballisták gyakorlatilag az első Covid-hullám utáni újraindítás óta, azaz 2020 nyarától folyamatosan, szinte megállás nélkül (vagy legalábbis kevesebb pihenővel) játszanak. Elsőre talán legyintenénk, hogy a focisták csak ne panaszkodjanak, „hiszen milyen jó dolguk van”. Ám, ha jobban megnézzük a képet, láthatjuk, hogy nincs ebben semmi túlzás. 2021 nyarán az Európa-bajnokság, míg tavaly ősszel a világbajnokság jelentett extra terhelést a játékosoknak, akik a többi dolgozó emberhez hasonlóan nem robotok.

Így aztán nem meglepő, hogy a szezon végére több csapatnál is „kipukkadni látszik a lufi”. Ékes példája ennek Európa idei csodacsapata, a Napoli, amely utóbbi 4 tétmérkőzéséből csupán egyen tudott nyerni. Persze, a bajnokság miatt így sem kell aggódniuk, ám a Bajnokok Ligájában – ahol sokan a döntőbe várták őket – jelenleg hátrányban vannak.
Az ég kék, a fű zöld, a Manchester City jön!

Hasonló cipőben jár az Arsenal is, amely a Liverpool után a West Ham ellen sem tudott győzni. 4 pont veszett oda a két döntetlen során, s ugyanennyire közelítette meg az Ágyúsokat az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Manchester City. Vagyis, ha a két csapat jövő heti rangadóján Pep Guardioláék győznek, akkor 1 ponttal megelőzik a listavezető londoniakat.

A City „feltámadása” ugyanakkor nem kizárólag az Arsenal botlásainak, sokkal inkább Erling Haalandnak köszönhető.

Az év elején több elemző is elmondta, hogy a norvég támadó miatt a City-nél változtatni kellett addigi játékstíluson amiből nem feltétlenül jöttek ki jól. Akár így történt, akár nem, Haaland a legutóbbi 5 tétmérkőzésén 11 gólt lőtt, köztük olyan csapatoknak, mint az RB Leipzig és a Bayern München. A manchesteriek tehát jelenleg nagyon egyben vannak, s ha voltak is problémák Haaland szerepét illetően, azokat sikerült megoldani.

Pep Guardiola ráadásul holnap este végleg revansot vehet a 2021-es portói BL-döntőért, hiszen a Thomas Tuchel vezette Bayern München ellen 3-0-ra győztek a BL negyeddöntőjének első fordulójában. Persze, soha ne mondjuk, hogy soha, ám a két klub aktuális formáját elnézve nem kérdés, hogy a Guardioláék a döntőig fognak menetelni. A katalán edző idén akár mindent is bezsebelhet, hiszen a bajnokság újra nyílt, és az FA-kupában is versenyben vannak még.

S bár a kettős terhelés Manchester kék felén nem jelenthet problémát, lévén, hogy a kispad viszonylag hosszú, az Arsenalnál mégiscsak ebben bízhatnak. A City vasárnap a Brighton otthonába látogat, amely nem lesz könnyű menet, három nappal később pedig jön a bajnoki döntő, ahol azt az Arsenalt látják majd vendégül, amelynek papíron jóval több energiája lesz.
José újra a régi!

Néhány héttel ezelőtt már felidéztünk egy kissé mulatságos, ám klasszikus Mourinho-pillanatot, amikor a portugál edző a Stadio Olimpico öltözőjének folyosóján szólt oda a Lazio elnökének, hogy mégis, mit bámulja őt? A múlt héten pedig Antonio Cassano, a Real Madrid, az AS Roma, az AC Milan és az Inter egykori támadója szállt bele a portugálba, mondván, hogy az nem szeret dolgozni, nem tud kommunikálni a médiával, s csak topjátékosokkal tudott eredményeket elérni.

Madridban csak a kabátja miatt emlékeznek rá, a Romával úgy nyert Szuperkupát, hogy pályára sem lépett, az Interrel pedig még a Lombardia-kupát sem tudta megnyerni"

- vágott vissza Mourinho egy sajtótájékoztatón, amire Cassano később csak annyit reagált: nyerhet a portugál bármennyi kupát, szerinte az AS Roma akkor is gusztustalan futballt játszik.

Nos, függetlenül attól, gusztustalan-e vagy sem, az AS Roma játéka működik: olyannyira, hogy Mourinho-ék jelenleg a tabella 3. helyén állnak, 3 ponttal megelőzve az AC Milant és 5 ponttal az Intert. Legutóbbi 3 bajnoki mérkőzésüket magabiztosan nyerték, márciusig visszamenőleg pedig csak a Sassuolo és a Lazio ellen szenvedtek vereséget (legalábbis a bajnokságban). Vasárnap este az Udinese felett arattak 3-0-ás győzelmet, ahol összesen 7 kapuralövési kísérletük volt.

A Roma utoljára a kétezres évek középén volt sikeres: két hazai kupa és egy szuperkupa győzelem mellett négy alkalommal is a bajnokság 2. helyén végeztek. A 2010-es években többször is szerepeltek a Bajnokok Ligájában, ahol a legnagyobb sikert a 2017/18-as szezonban érték el, amikor is Eusebio Di Francesco vezényletével kiejtették a Barcelonát a negyeddöntőben, s bejutottak a legjobb 4 közé.

Mindez közel 5 éve történt, a Roma pedig azóta sem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban. 2019-ben a klubnak új tulajdonosa lett, Dan Friedkin amerikai üzletember személyében, akivel a rómaiak komoly átalakuláson mentek keresztül. A kispadra szerződtették José Mourinhót, aki bár csúfos éveket tudhatott maga mögött, mégis csak nagy névnek számított.

A választás pedig bejött, hiszen a portugál az első szezonjában behúzta az Európa Konferencia Ligát a csapattal.

A római szurkolók akkor már 14 éve nem ünnepelhettek semmilyen sikert, így a trófea különösen nagy jelentőséggel bírt. Holnapután a Feyenoordot fogadják hazai pályán az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, ahol 1-0-ás hátrányból kellene kiharcolniuk a továbbjutást. Akár sikerül, akár nem, Rómában a fejlődés megkérdőjelezhetetlen, hiszen jövőre sanszosan már a BL-ben játszhatnak.

Egyes hangok szerint Mourinho legnagyobb erénye a tekintélye. Ha kell megfedi a játékosait, ha kell, büntetést oszt ki, vagy épp szemrebbenés nélkül cseréli le a rosszul teljesítőket. Mindeközben nyilvánosan is kiáll mellettük, még úgy is, ha azáltal szembekerül a szurkolókkal és a médiával. Manapság, amikor egyre nagyobb a játékosok egója, s egyre több az olyan eset, hogy egy edző elveszíti az öltöző bizalmát, igazán üdítő látni és hallani, ahogy José Mourinhót ekkora tisztelet övezi Rómában.

Persze, láttunk már ellenpéldát, amikor valakit hasonló attitűd miatt belülről fúrtak meg. Rómában viszont annyiban más a helyzet, hogy egy rendkívül szenvedélyes csapatról és szurkolótáborról van szó. Mourinho pedig habitusában és természetében is tökéletesen illik az olasz futball közegébe. Nála szenvedélyesebb edzőt pedig aligha találnának a rómaiak (talán még Antonio Conte jöhetne szóba).

A sikerek hatására ugyanakkor a portugál tréner ismét kapós lett: az utóbbi időben a brazil válogatott, a PSG és a szaúdi Al-Nassr kapcsán is felmerült a neve. Mourinho azonban nemrég úgy nyilatkozott, hogy van még hátra egy év a szerződéséből, amit mindenképp szeretne kitölteni.

A hétvége mérkőzése

Nem az idei a Liverpool legrózsásabb szezonja, ám ha Jürgen Kloppék elkapják a fonalat, akkor általában többször is rezzen a háló. Márciusban a Manchester Unitednek gurítottak hetet, a hétvégén pedig a Leeds Unitedet verték meg idegenben 6-1-re. A Liverpoolnál Diogo Jota és Mohamed Salah duplázott, valamint Cody Gakpo és Darwin Nunez is betalált. A hazaiak részéről pedig Luis Sinisterra szépített a 47. percben.

A hétvége gólja

Brémában a hétvégén Sallai Roland, az SC Freiburg támadója volt a főszereplő, aki gólpassza mellett gólt is lőtt – nem is akármilyet: a Freiburg 1000. Bundesliga találata lett az övé, amivel megfordította a Werder Bremen elleni mérkőzést, fontos pontokat szerezve ezzel csapatának.

7 hír 1 mondatban
  • A spanyol AS értesülései szerint a Real Madrid 240 millió eurót sem sajnálna Erling Haalandért, akit Karim Benzema utódjának szánnak.
  • Az RB Leipzig középpályása, Konrad Laimer várhatóan a Bayern Münchenhez igazol majd, miután nem újítja meg a szezon végén lejáró szerződését.
  • Ismét Dárdai Pál lett a Hertha BSC vezetőedzője, akinek elsődleges feladata a kiesés elkerülése lesz.
  • Az AC Milan, a Borussia Dortmund és az Atlético Madrid is érdeklődik az AZ Alkmaar 19 éves magyar balhátvédje, Kerkez Milos iránt, aki az idei szezonban már 5 gólt és 7 gólpasszt tudhat a neve mellett.
  • Az argentin Jorge Sampaoli lett a brazil Libertadores-kupa-címvédő Flamengo vezetőedzője.
  • A La Gazetta dello Sport értesülései szerint az Inter nem hosszabbítja meg Romelu Lukaku kölcsönszerződését, így a belga támadó visszatérhet a Chelsea-hez.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.