2025. február 16., 17:52

Az utolsó percben mentett pontot a DAC a kerületi rivális otthonában

A Niké Liga 20. fordulójának slágermérkőzését a nagyszombati City Arénában rendezték, ahol a kerületi rivális DAC csapatát fogadták a piros-feketék.

Nagyszombat-DAC
Fotó: TASR

Kerületi rangadóval folytatta szereplését a DAC a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga). A sárga-kékek a 20. forduló rangadóján a nagy rivális, Nagyszombat otthonában lépett pályára. A tavaszi idényt mindkét gárda egy győzelemmel kezdte és egy kiélezett rangadóra volt kilátás.

A DAC vezetőedzője, Branislav Fodrek szinte ugyanazt a kezdőt nevezte a Spartak elleni rangadóra, mint a Szakolca ellen. A kezdőben ezúttal is csupán egy magyar játékos kapott lehetőséget, Tuboly Máté személyében.

Ahogyan az várható volt, kiélezett mérkőzést és komoly taktikai csatát hozott a kerületi rangadó. A mérkőzés első lehetősége a  11. percben Andzouana labdavesztését követően Željković előtt adódott, de a hazaiak játékosa egy gyenge lövéssel fejezte be az akciót. A folytatásban is nagyon kevés lehetőség adódott a kapuk előtt, inkább a mezőnyben zajlott a játék.

A 27. percben az első komoly dunaszerdahelyi lehetőség Barišić előtt adódott, de fejese könnyed csemege volt Frelihnek. Négy perccel később a hazaiak is helyzetbe kerültek, Ďuriš vette célba a DAC kapuját, de Popović jól helyezkedett és nem született gól a hazai lehetőségből. Az első játékrész hajrájában a hazaiak játékosa Kratochvíl lőtt a fölé, ami az első játékrész utolsó gólszerzési lehetősége is volt.

Szünetről visszatérve a hazaiak jól kezdtek és Azango bombáját kellett blokkolnia a sárga-kékek védelmének. Az 51. percben a Spartak rutinos játékosa Šetina buktatta a tizenhatoson belül Andzouanát, amiért Kružliak játékvezető büntető ítélt.

A tizenegyest maga a sértett Andzouana próbálta gólra váltani, azonban lövését Frelih nagy bravúrral kivédte. Az 55. percben újabb nagy dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, a sárga-kékek csapatkapitánya, Herc ugratta ki Barišićet, de a DAC horvát támadója nem tudta gólra váltani ziccerét, mivel ezúttal is Frelih védett bravúrral.

Két perccel később a Spartak is büntetőhöz jutott, miután Bajo kezéhez ért a labda. A házigazda Spartak a DAC-hoz hasonlóan nem tudta értékesíteni a büntetőt, mivel Ďuriš tizenegyesét Popović nagy bravúrral kivédte.

A második játékrészben jóval több gólszerzési lehetőség adódott mindkét oldalon és izgalmasan is alakult a mérkőzés másik fele. A 64. percben Ramadan próbálkozását védte könnyedén a hazaiak kapusa. A 65. percben Branislav Fodrek cserére szánta el magát és Trusa helyére a montenegrói új szerzemény, Viktor Djukanović állt be.

Nem sokkal később a hazaiak mestere, Michal Gašparík is cserélt, ami döntőnek bizonyult, ugyanis a csereként beálló Jakub Paur nem egész három perccel később megszerezte a vezetést a Spartaknak egy szép lövéssel.

A nagyszombati gól után a DAC próbálta nyomás alá helyezni a Spartak kapuját, a 78. percben Brunetti előtt adódott komoly egyenlítési lehetőség, de Frelih újabb bravúros védéssel góltól mentette meg csapatát. A mérkőzés utolsó tíz percében is mindent megpróbált a DAC az egyenlítés érdekében, a mérkőzés utolsó percében pedig a DAC horvát támadója, Andzouana visszagurított labdáját a hálóba vágta.

A DAC ezzel az utolsó percben mentett értékes pontot a kerületi rivális otthonában és megerősítette negyedik helyét a tabellán. A sárga-kékekre jövő héten is fontos rangadó vár, mivel a tabella második helyén álló Zsolna otthonában lépnek pályára.

Niké Liga, alapszakasz, 20. forduló:

FC Spartak Nagyszombat – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1-1 (0-0)

City Aréna, Nagyszombat, 4302 néző, v.: Kružliak - Straka, Roszbeck

Gólszerzők: 73. Paur, ill. Barišić

Sárga lapok: 3.Jureškin, 41. Ďuriš, 73. Paur, ill. 30. Trusa, 84. Djukanović

Spartak: Frelih - Holík, Štetina, Ujlaky, Jureškin - Zeljković - Ofori (83. Bukata), Kratochvíl - Daniel, Ďuriš (C) (93. Procházka), Azango (70. Paur)

DAC: Popović - Kapanadze (77. Yapi), Kacharaba, Brunetti, Andzouana - Tuboly, Bajo, Herc (C) (77. Sylla) - Trusa (65. Dukanović), Barišić, Ramadan (91. Dimun)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.