2018. április 17., 21:40

Az Újpest közelebb a döntőhöz

Az Újpest 2-1-re legyőzte a vendég Balmazújvárost a labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő első, keddi felvonásán.

Újpest-Balmaz
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Balmazújváros átengedte a kezdeményezést az Újpestnek, amely eleinte nem tudott mit kezdeni meddő mezőnyfölényével, illetve a visszahúzódó rivális szervezett védekezésével.

A fővárosiak fokozódó nyomását jelezte Pauljevic kapufája, néhány perccel később pedig Nagy Dániel szépségdíjas gólt lőtt a jobb felső sarokba.

A kétszeres válogatott középpályás később egy újabb gyönyörű, ezúttal bal sarokba lőtt góllal próbálta felhívni magára a helyszínen lévő Georges Leekens szövetségi kapitány figyelmét. Harmadjára viszont néhány centit tévedett, így maradt a kétgólos újpesti vezetés.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott sok technikai hibával, így komoly lehetőség egyik kapu előtt sem akadt, mígnem Litauszki dolgoztatta meg Pogacsicsot néhány dekázást követően.

A szórványos vendégakciók egyikéből pedig Arabuli találta el a keresztlécet. A grúz csatár a hajrában aztán nem hibázott, a fejesét még hárította a hazai kapus, de a kipattanót már a hálóba juttatta.

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés:
Újpest FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Pintér
gólszerzők: Nagy D. (19., 33.), illetve Arabuli (85.)
Újpest FC: Pajovic - Balázs B., Bojovics, Litauszki, Burekovic - Onovo, Sankovic - Pauljevic (Zsótér, 67.), Nagy D., Nwobodo (Cseke, 74.) - Novothny (Tischler, 79.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Pogacsics - Habovda, Póti, Rus, Uzoma - Vajda S. (Harsányi, 76.), Sigér D., Batarelo (Erdei, 67.), Maiszuradze - Arabuli, Andric (Rudolf, 32.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.