2020. december 24., 08:40

Az újonc otthonában győzött a Honvéd, így nem a kiesőhelyen telelnek a kispestiek

Az OTP Bank Ligában két korábbról elhalasztott mérkőzést pótoltak, amivel lezárult a 2020-as magyar fociidény. Az Újpest a Zalaegerszeg ellen, míg az újonc Budafok a Budapest Honvéddal mérkőzött meg.

Fotó: nemzetisport.hu

Az OTP Bank Liga 10. fordulójából elhalasztott mérkőzésen az újonc Budafok hazai pályán fogadta a Budapest Honvédot. A mérkőzést a kispesti klub kérésére halaszották el, mivel a koronavírus javában tombolt a csapatnál a mérkőzés eredeti időpontjában.

Az újonc kezdőjében ezúttal is lehetőséget kapott a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan, míg a vendégek kapuját a szintén felvidéki Tujvel Tamás védte.

A mérkőzésnek komoly tétje volt, hiszen amelyik csapat vereséggal hagyta el a pályát, az biztosan a kiesőhelyen zárta a telet. A hazaiak ennek tudatában villámrajtot vettek a mérkőzésen, és már a 35. másodpercben meg is szerezték a vezetést, miután Skribek Alen volt eredményes. A kispestieket sokkolta a gyorsan bekapott gól, sokáig nem is tudtak magukhoz térni, komoly egyenlítési lehetőségük nem is volt. Szünet előtt a játékvezető azonban büntetőt ítélt a kispestiek javára, amit Gazdag Dániel váltott gólra.

Térfélcserét követően a Honvéd kezdett jobban, de lehetőségeikből nem tudtak gólt szerezni, ezek után pedig Medgyesék átvették a játék irányítását, és helyzeteket is kidolgoztak. A 69. percben a kispestiek egy kontra után meg is szerezték a vezetést Balogh Norbert góljával, ami végül három pontot ért a Honvédnak.

A hajrában hiába dominált a Budafok, nem tudtak pontot menteni hazai pályán, ez pedig az jelentette a Honvéd megelőzte az újoncot.

Az újonc Budafok 8 mérkőzés óta nem tudott nyerni, hiába kezdték jól a szezont a kiesőhelyen telelnek Medgyesék.

OTP Bank Liga, a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Budafoki MTE–Budapest Honvéd 1–2 (1–1)
Budafok, zárt kapuk mögött, v.: Karakó
gólszerzők: Skribek (1.), illetve Gazdag (45+2., tizenegyesből), Balogh N. (69.)

Győzelemmel zárta az évet az Újpest, miután a 11. fordulóból pótolt mérkőzésen legyőzte a nádszegi Szépe Jánost is soraiban tudó Zalaegerszeget 3-2 arányban. A találkozót eredetileg a 11. fordulóban rendezték volna meg, az Újpest azonban halasztást kért, mivel a csapatot ekkor sújtotta legjobban a koronavírus-járvány.

Hiába az újpesti győzelem, a találkozót követően Pedrag Rogan, a lila-fehérek vezetőedzője bejelentette, ez volt az utolsó találkozója a csapat kispadján, távozik a vezetőedzői posztról.

A rendkívül fordulatos mérkőzésen az lila-fehérek szerezték meg a vezetést: az első félidő hajrájában Csongvai volt eredményes. A vendégek viszonylag gyorsan válaszolni is tudtak az újpesti vezetésre, hat perccel később a válogatottban idén debütáló Könyves Norbert egalizált, ami a félidei eredményt is jelentette.

Szünet után is akadtak izgalmak, négy perc alatt háromszor is zörrent a háló. A 62. percben előbb Tallo az Újpestet juttatta ismét vezetéshez, amire két perccel később Favorov válaszolt. A gyors gólváltást Tallo második gólja zárta le a 66. percben, amivel a lila-fehérek a győzelmet is megszerezték. Szépe János ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést, csapata két győzelem után szenvedett vereséget, míg az Újpest három bajnoki óta veretlen. Az Újpest a kilencedik helyen, a ZTE a hetedik helyen telel.

Az OTP Bank Liga tavaszi idénye január 23-án veszi kezdetét.

OTP Bank Liga, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Újpest FC–Zalaegerszegi TE 3–2 (1–1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Solymosi
gólszerzők: Csongvai (35.), Tallo (62., 65.), illetve Könyves (41.), Favorov (64.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.