2022. augusztus 6., 18:22

Az újonc otthonában folytatódik az erőltetett menet a DAC számára

Nincs megállás, a hétközi nemzetközi kupameccs után vasárnap már a bajnokságban játszik mérkőzést a dunaszerdahelyi DAC. A csallóközi együttes az újonc Zólyombrézó otthonában lép pályára vasárnap este 18 órától.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi DAC játékosai továbbra is kétfrontos terhelésnek vannak kitéve, ami heti két tétmérkőzést jelent, mivel a sárga-kékek a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörében is érdekeltek még. Hétközben a nagy múlttal rendelkező román FCSB (korábbi nevén: Steaua Bukarest) vendégeskedett Dunaszerdahelyen és egygólos győzemmel távoztak Csallóköz szívéből

Adrian Guľa együttesének azonban nincs ideje a vereségen rágódni, hiszen vasárnap újabb mérkőzés vár a csapatra, méghozzá a Fortuna Liga újonca a Zólyombrézó otthonában. A kezdőben minden bizonnyal ezúttal is lesznek változások, akár arra is van esély, hogy Kalmár a kezdőben kapjon helyet, mivel hétközben csupán pár perc jutott a magyar futballistának.

A szezon első veresége

A DAC-nak az FCSB ellen elszenvedett veresége volt az idei szezon első veresége is egyben. A bajnokságban eddig három fordulót követően a dunaszerdahelyi együttes áll a tabella első helyén. Kalmárék a nyitófordulóban a Liptószentmiklóst győzték le, majd Zsolnán döntetlent játszottak, míg legutóbb szintén hazai pályán magabiztos győzelmet könyvelhettek el az Aranyosmarót ellen. A másodosztály előző idényének győztese három fordulót követően veretlen a bajnokságban, pedig már a pozsonyi Slovannal és a kupagyőztes Nagyszombattal is megmérkőztek. A nyitófordulóban óriási meglepetésre hazai pályán legyőzték a Slovant, majd a Rózsahegy és a Nagyszombat ellen is pontot szereztek, így a DAC számára is egy nehéz mérkőzés vár vasárnap. Ami a két csapat egymás elleni múltját illeti eddig 13 alkalommal mérkőztek meg és az újonc Zólyombrézó csupán egyetlen alkalommal győzte a dunaszerdahelyi együttest még 2014 szeptemberében 3-0 arányában. Azóta a DAC nyolc győzelemmel és négy döntetlennel 12 bajnoki óta nem kapott ki a vasgyáriaktól. A két csapat legutóbb 2018 októberében a MOL Arénában csapott össze, akkor a DAC 3-2-re győzött.

Magyarok a szlovák élvonalban

A Fortuna Liga negyedik fordulójában is több felvidéki és magyar futballistát is követhetünk. Az előző idény ezüstérmese a Rózsahegy csapatában Domonkos Kristóf sérülés miatt ugyan nem léphet pályára a Besztercebánya otthonában, de a liptóiak másik két felvidéki játékosa Malý Matuš és Kelemen Marko is pályára léphet. A Pinte Patrikot foglalkoztató a bajnokságban még nyeretlen Aranyosmarót hazai pályán a Liptószentmiklós együttesét fogadja szombat este 18 órától.

A pozsonyi Slovan szintén hazai pályán lép pályára az újonc Szakolca ellen vasárnap, a címvédő keretében pedig a palásti Križan Richárd és a magyar válogatott Holman Dávid is várja a lehetőséget Weiss mestertől. A hétvége rangadójának felvidéki vonatkozása is lesz, hiszen a Nagyszombat és a Zsolna csapatában is található felvidéki magyar futballista.

A nagyszombati piros-feketéknél Iván Alex és Tumma Gergely, míg a zsolnaiaknál Bari Krisztián léphet pályára a hétvége derbijén.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), 4. fordulójának teljes programja:
Augusztus 5., péntek:

AS Trencsén - MFK Zemplén Nagymihály 3-1 (1-1)
Augusztus 6., szombat:
MFK Dukla Besztercebánya - MFK Rózsahegy 18.00 (VOYO)
FC ViOn Aranyosmarót - MK Tatran Liptószentmiklós 18.00 (VOYO)
Augusztus 7., vasárnap:
FK Železiarne Zólyombrézó - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 18.00 (VOYO)
ŠK Slovan – MFK Szakolca 18.00 (VOYO)
FC Szpartak Nagyszombat - MŠK Zsolna 20.30 (VOYO, DAJTO)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.