2020. december 12., 09:05

Az Inter Milan korábbi védője csak hét percre volt jó a szlovák élvonalban

Álvaro Pereira nevét a focikedvelők az Inter Milanból vagy éppen a Porto csapatából is ismerhetik, de az uruguayi védő az elmúlt heteket Szereden töltötte.

Fotó: TASR

A 35 játékos a Fortuna liga nyolcadik helyén álló csapatban szeretett volna újra formában lendülni, de a korábbi válogatottnak nem sikerült. Október vége óta egy találkozón kapott lehetőséget, azon is hét percet játszott, s nem bizonyított, hogy a csapat megtartsa.

Pedig ha megnézzük pályafutását, akkor látni fogjuk, amikor 12 évvel ezelőtt Európába került, akkor Kolozsváron hívta fel magára a figyelmet, s egy év után az FC Porto már 4,5 millió eurót adott érte. A bizalmat meg is hálálta, három évig volt a portugáloknál, s több klub is meg akarta szerezni, de végül 2012-ben az Interbe szerződött 10 millió euróért.

Itt újabb három évet töltött el, majd Aregntínában folytatta pályafutás. Ekkor már harminc éves volt, tehát már a legjobb szezonjai után, de így is olyan játékosról beszélhetünk, aki a világ legjobb válogatottjai közé tartozó Uruguay színeiben 83 mérkőzésen játszott, ez pedig sokat elárul képességeiről.

Szereden is többet vártak tőle, de vélhetően szlovákiai szereplésének oka is az volt, hogy anyagilag többet kínáló ligákból már nem keresték. A megjelent információk szerint az októberi Vion elleni bemutatkozását követően nála is kimutatták a koronavírust, ezért nem játszott több meccsen, s miután meggyógyult, úgy döntött, hogy inkább hazautazik. A klub megköszönte neki az együttműködést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.