Az FTC korábbi edzője Bolláékat fogja irányítani
Új edzőt kapott a magyar válogatott Bolla Bendegúz, aki nem más mint a Ferencváros korábbi vezetőedzője, Peter Stöger.

A hírt a bécsi klub hivatalos honlapján jelentette be, mely szerint két éves, 2027-ig szóló szerződést kötöttek az osztrák szakemberrel.
Stöger így hosszú évek után tér vissza az osztrák bajnokságba edzőként, korábban a városi rivális Austria csapatát irányította, akikkel 2005-ben Osztrák Kupát, 2013-ban pedig bajnokságot nyert.
Stöger neve ismerősen csenghet a magyar futballberkekben is, az osztrák edző ugyanis 2021-ben 31 mérkőzésen irányította a Ferencváros csapatát, akikkel bajnoki címet ünnepelhetett a 2021/2022-es idényben.
A fővárosiak teljesítménye ezt követően azonban látványosan visszaesett, így nem egész egy szezon után megköszönték az 59 éves szakvezető munkáját, és szerződést bontottak vele.
A Rapid gyengéledkése ellenére Bollának egészen jól sikerült első ausztriai szezonja, egy alkalommal betalált a Konferencia Ligában, a bajnokságban pedig két góllal és két gólpasszal zárt, az utolsó előtti fordulóban duplázott a bajnok Sturm Graz elleni mérkőzésen.