2021. április 19., 13:57

Az európai kettős mérce a fociban is egyre erősebben van jelen

Az elmúlt héten megismertük a Bajnokok Ligája és az Európa-liga elődöntőseit, s újra bizonyítékot kaptunk arról is, hogy a fociban is léteznek egyenlők és egyenlőbbek. Közben lehet mégis létrejön a Szuperliga, amely ellen a nemzetközi szövetség annyira harcolt, s amelynek oltárán a sport értékét is sokszor feláldozták.

Alexandre Lacazette, az Arsenal játékosa térdel, a csehek pedig szokásukhoz híven ölelkeznek
Fotó: TASR/AP

Miközben ezt megelőzendő mi is többször írtunk arról, hogy az UEFA milyen változásokat tervez a Bajnokok Ligájában 2024-től, amely még nagyobb különbségeket hoz majd az európai klubok gazdasági lehetőségei közt, addig azt is megtapasztaltuk, az egyenlőségtől már most is messze vagyunk.

Míg a BL-ben esélye sincs Németországtól keletre nagyon senkinek az elmúlt években a kieséses szakaszban, beleértve az orosz és ukrán tőkeerős csapatokat, az EL-ben legalább a negyeddöntőben volt két "keleti" csapat a zágrábi Dinamo és a prágai Slavia révén. Mindkettő ugyan kiesett, de teljesítményével bizonyította, azért még a jelenlegi körülmények közt is tudnak harcolni azok ellen, akik gazdasági lehetőségei többszöröse annak, amiről ők álmodhatnak. Az UEFA, amely szeret olyan divatos fogalmakat használni, mint esélyegyenlőség, természetesen csak képletesen tesz mindezért.

A következő szezontól ennek fényében jön a keletiek szánt harmadik számú kupasorozat, hogy ott egymással eljátszhassanak, s ne zavarják a nagyokat, de azért közben legyen bevételük. Idén pedig azt is jól láthattuk, egyéni szinten hogyan kezeli a szövetség a problémákat. A Glasgow Rangers Slavia elleni mérkőzés történáseiről már írtunk, a büntetés természetesen a csehek Arsenal elleni visszavágója előtt kiderült,  hogy kissé masszírozza a prágaiakat akkor, amikor úgy tűnt, továbbjuthatnak. Ondrej Kudela 10 mérkőzéses eltiltása annyit jelent, hogy vélhetően az EB-n sem játszhat a cseh játékos, igaz, a sajtóhírek szerint bizonyíték nem volt arra, hogy rasszista szavakkal illette volna ellenfelét, ezt csak a skót csapat másik játékosa állította Glen Kamarával. A skótok finn játékosának fizikai támadását, amit az ellenőr is látott, 3 meccses eltiltással büntették, ezzel is bizonyítva, mennyire fontos a kiegyensúlyozott ítélkezés. Tegyük hozzá, hogy rasszizmusért minimum 10 meccses eltiltás jár, kérdés az, hogy a szándékos brutalitásért miért elegendő ennek 30 százaléka vagy a kapust fejét a meccsen súlyos megsebesítő másik Rangers focista miért érte be négy mérkőzéses stoppal?

A skótok egyébként börtönnel is fenyegetik a cseh játékost, mert nem működik együtt a helyi rendőrséggel, más kérdés, hogy a fizikai bántalmazás ügyéért mennyit kapna Kamara a brit hatóságoktól. Ez viszont nem téma, mert csak a rasszizmus címszó alá akarják söpörni az ügyet, akkor nem kell a skótok visszavágón mutatott brutalitásával foglalkozni.

A két brit csapatot is búcsúztató cseh csapat legfőbb bűne persze az, hogy nem ment bele az olcsó liberális propagandába, s hiába vannak kezdőcsapatában ugyanúgy színesbőrű játékosok mint más együtteseknél, ők nem követtik a nagy térdeléses kultuszt, amelyet a Black Lives Matter mozgalomtól átvettek a labdarúgásban is. Érdekes módon ez senkit nem bánt a nemzetközi szövetségnél, pedig korábban annyi politikai megnyilvánulást akartak eltüntetni a pályákról. Igaz, akkor a nemzetekről és kisebbségekről volt szó, az pedig kevésbé népszerű fogalom Európában.

Szóval itt tartunk ma, aki pedig nem úgy járja, ahogy a divatos liberális hullámok megkövetelik, az számíthat arra, hogy nem fogják egyenlőként kezelni. Amúgy sem erről szól a történet, hanem a még nagyobb profit termeléséről, de ez a modell is hamarosan bedőlhet, ha a nagy kluboknak ennyi pénz sem lesz elegendő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.