2024. július 19., 08:15

Az Eszék elleni hazai győzelemmel hangolt a Konferencia Ligára a DAC

Egy héttel első tétmérkőzése előtt hazai pályán tartotta meg főpróbáját a DAC, a sárga-kékek ellenfele a horvát élvonalban szereplő NK Eszék gárdája volt.

DAC
Almási László győztes gólt szerzett
Fotó: DAC 1904 weboldala

Hazai pályán a MOL Arénában tartotta meg a nyári felkészülés főpróbáját a DAC. Xisco Muňoz együttese a horvát élvonalban érdekelt NK Eszék ellen mérkőzött. Mint ismert, a DAC jövő héten a nemzetközi porondon is megkezdi szereplését és az UEFA Konferencia Liga második selejtezőkörében idegenben a PFC Zira otthonában lép pályára.

Az Eszék elleni főpróbán Xisco Muňoz azon játékosoknak szavazott bizalmat, akiket minden bizonnyal a jövő heti nyitányon is a kezdőbe nevez. A sárga-kékeknek több hiányzója is volt, többek között az előző idény legeredményesebb játékosa Matej Trusa, aki sérülés miatt nem lehetett ott a pályán.

A házigazda DAC számára tökéletesen indult az Eszék elleni főpróba, hiszen már a hetedik percben előnybe kerültek a sárga-kékek, Vitális a középpályán szerzett labdát, ami után Redzic egy remekbe szabott találattal megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

Nem sokkal később megduplázhatták volna előnyüket a sárga-kékek, de Dolček lövése a felső lécet is érintette, így elmaradt az újabb hazai találat. Ezt követően a horvátok feltámadtak és egyre többet veszélyeztettek, aminek a 25. percben az egyenlítő találat lett az eredménye Matković révén. Az első játékrészben újabb találat már nem született, ami 1-1-es eredményt jelentett a szünetre.

Térfélcserét követően a DAC mestere változtatott, elsőként Yapi helyett Mendezt küldte pályára. A játékrész elején a vendégek a vezetéshez is közel jártak, miután Miérez a kaoufát találta el. A folytatásban mindkét szakvezető próbált friss cserékkel új lendületet vinni a játékba. A DAC-ban az elmúlt napokban szerződtetett két új igazolás Ján Bernát és Mahmadu Bajo is bemutatkozhatott a MOL Aréna közönségének.

A cserék után a DAC játéka új lendületet kapott, hiszen a 74. percben Andzouana beadása után Herc próbálkozását a vendégek kapusa a debütáló Bernát elé öklözte, a Westerlo csapatától kölcsönbe érkező támadó középpályás pedig kiválóan góllal mutatkozott be a MOL Aréna közönségének.

Az Eszék nem adta fel és négy perc elteltével ismét kiegyenlítettek, ezúttal Pušić szerzett gólt.

A csattanó azonban a legvégére maradt, ugyanis a nevelőegyesületéhez kölcsönbe visszatérő Almási László megszerezte a DAC győzelmét jelentő harmadik találatát.

A csallóközi együttes ezzel győzelemmel zárta a felkészülést.

A sárga-kékek legközelebb jövő héten csütörtökön Bakuban az azeri Zira ellen lépnek pályára.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904 – NK Eszék 3-2 (1-1)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 1163 néző, v.: Ruc - Pozor, Roszbeck

Gólszerzők: 7. Redzic, 74. Bernát, 90. Almási ill. 25. Matković, 78. Pišić

DAC: Popović - Yapi (46. Mendez), Csinger, Kacharaba, Brunetti, Andzouana - Vitális (72. Herc), Dimun (72. Bajo), Ramadan (72. Tuboly) - Dolček (76. Almási), Redzic (59. Bernát). Vezetőedző: Xisco Muňoz.

Eszék: Čavlina - Guedes, Duarte, Jelenić, Jurišić (72. Cvijaković) - Soldo (72. Ademi), Nejašmić (79. Mikolčić), Pedro Lima (61. Jugović) - Pušić, Mierez (K) (79. Bukvić), Matković (72. Omerović). Vezetőedző: Federico Coppitelli.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.