2021. augusztus 14., 12:37

Az erdélyi tehetség Komáromban is bizonyítana - interjú Györgyi Arthurral

A szlovák másodosztályban remek szezonrajtot produkáló komáromi lila-fehérek keretében több változás is történt a szezon előtt. A KFC az erdélyi származású Györgyi Arthurral is szerződését kötött, aki mielőtt Komáromba igazolt a Debrecen és Nyíregyháza játékosa volt. A 24 esztendős szélső bizakodva tekint komáromi szerepvállalására, amiről portálunknak is nyilatkozott, illetve az eddigi karrierjéről is kérdeztük az erdélyi futballistát.

Györgyi Arthur
Györgyi Arthur
Fotó: A Komáromi FC fotóalbuma

Első körben üdvözöllek a Felvidéken, mint a komáromiak egyik új szerzeményét. Hogyan jött számodra ez a lehetőség, hogyan kerültél a komáromi együttes látókörébe?

Vincze István keresett meg még a magyar bajnoksàg vége előtt, jól ismertük egymást mivel, edzőm volt a Puskás Akadémiánál. Nagyon jó szakembernek és egyben nagyon jó embernek tartottam őt. Felvázolta a komáromi terveket, és úgy gondoltam, jó lenne újból együtt dolgozni.

Az erdélyi Csíkszereda csapatában nevelkedtél, hogyan kerültél a foci közelébe, mik voltak az első sikerélményeid ezzel a sporttal kapcsolatosan?

Igazából Szovátán kezdtem a karrieremet, édesapám is focista volt, és én is a foci pálya mellett nevelkedtem. Azt követően kerültem Marosvásárhelyre, ahol három évet töltöttem, majd ezek után a csíkszeredai akadémiára, ahol felnőtt futballistává váltam. Kiskoromban az volt az igazi sikerélmény, hogy péntekenként láhattam az otthoni csapatot és egyben apukámat focizni a 3. ligában.

2019-ben Erdélyből Debrecenbe igazoltál, viszont nem sok lehetőséget kaptál. Hogyan élted meg ezt az időszakot a pályafutásodban?

Nem tagadom, nagyon nehezen éltem meg, mivel nagy lelkesedéssel kerültem Debrecenbe. Minden jól indult igazából, csak egy Európa-liga meccs előtt megsérültem, és több, mint egy hónapos kihagyásra kényszerültem, mivel folyamatos fájdalmak gyötörtek, és ez egy picit megtörte a lendületemet és a magabiztosságomat.

 

Mit neveznél meg az erősségeidként?

A sebességemet, lövő technikámat, valamint azt is, hogy mindkét lábammal jól tudok rúgni, ezeket emelném ki.

Nem egész félévvel a Debrecenbe való igazolást követően, klubot váltottál, és lényegében a szomszéd városba Nyíregyházára tetted át a székhelyed, ahol viszont már stabil játéklehetőséghez jutottál. Mi volt a döntésed fő mozgatórúgója?

Debrecenből távoztam egy fél év után, mert fiatalon az volt a fontos, hogy játéklehetőséghez jussak, nem pedig az, hogy egy NB 1-es klubnál játéklehetőség nélkül tengődjek, emiatt döntöttem a váltás mellett.

Eddigi pályafutásod során Romániában és Magyarországon is szerepeltél, most pedig Szlovákiában rúghatod a bőrt. Milyen különbségeket tapasztalált a szóban forgó országok bajnokságai között?

A román focit hasonlítanám a szlovákhoz, mert nagyjából egyformán agresszív és gyors mindkét bajnokság. A magyar bajnokság viszont egy technikásabb focit képvisel.

Már a felkészülés elején csatlakoztál a csapathoz, mik az eddigi tapasztalataid, hogyan fogadtak a társak?

Mikor idejöttem, meglepődtem picit magán a játékritmuson, ami gyorsabb volt, mint Magyarországon de remélem, hogy átvettem ezt már én is. A csapattársak jól fogadtak, sok magyar van, ami előny számomra, mert szlovákul nem beszélek.

Már javában zajlik a szlovák másodosztály is, mit vársz a komáromi szerepléstől?

Nagyon bízom benne, hogy jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal hozzásegítem a csapatot a céljaink eléréséhez.

A nyitófordulóban csereként beállva debütáltál Komáromban, majd a harmadik fordulóban sikerült betalálnod. Hogyan élted meg első tétmérkőzésedet komáromi színekben?

Vártam már, hogy pályára léphessek, és szerettem volna segíteni már a csapatot, szóval boldog voltam, hogy pályára léphettem. Belülről egy pörgős meccs volt, sok hosszú labdával és sok párharccal. Nehéz meccs volt, de nagyon örültünk neki, hogy sikerült nyernünk, megérdemelt győzelem volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.