Az első magyar döntő

Az 1933-35-ös Európa-kupát ismét az olaszok húzták be, az osztrákok és a magyarok előtt, az 1936-38-as kiírás viszont félbeszakadt az Anschluss miatt. A harmincas években az olaszok uralták a világ futballját, és csak a Duna menti iskola képviselői tudták velük tartani a lépést.

Az olaszok azonban Vittorio Pozzo irányításával egymás után győzték le a közép-európai foci három reprezentánsát. A 34-es vb-n a csehszlovákok felett diadalmaskodtak, ezt követte az 1936-os berlini olimpia, ahol a döntőben szintén hosszabbításban múlták felül az osztrákokat. És következett az 1938-as világbajnokság.

A helyszínről 1936-ban döntöttek Berlinben, a selejtezőkön 37-en versengtek a 16 részvételi helyért. A házigazda és a címvédő automatikusan kvalifikálta magát a tornára, a spanyolok viszont a polgárháború miatt visszaléptek a selejtezőktől.

Az angolok továbbra is abban a hitben dédelgették magukat, hogy ők a világ legjobbjai, és ezúttal sem indultak el a selejtezőkön. Argentína és Uruguay pedig megsértődött, ugyanis azt nehezményezték, hogy a FIFA nem valamelyik dél-amerikai országnak adta a rendezés jogát.

A vb-n végül 15-en vettek részt, a kijutott Ausztria Németország részévé vált, és a játékosok közül kilencen a német válogatott színeiben szerepelhettek a tornán.

A vb-t június 4. és 19. között rendezték tíz stadionban: Párizs – Colombes, Bordeaux, Marseille, Párizs – Parc des Princes, Antibes, Lille, Toulouse, Le Havre, Strasbourg és Reims. A lyoni helyszín végül kiesett, ugyanis az osztrákok svédek elleni nyolcaddöntője elmaradt, a skandinávok meccs nélkül jutottak a negyeddöntőbe.

A torna első mérkőzését, azaz az első nyolcaddöntőt, az előző vb két elődöntőséből – Ausztria és Németország – összevont németek játszották az osztrák Karl Rappan vezette svájciakkal. Hosszabbítás után is 1:1-gyel végződött a találkozó, a megismételt meccsen pedig meglepetésre az alpesiek 2:0-ról fordítottak 2:4-re. Rappan nevéhez fűződött a verrou, a söprögetővel való felállás, amelyből a catenaccio fejlődött ki.

A házigazdák a belgákat búcsúztatták, a csehszlovákok a hollandokat hosszabbításban, az olaszok szintén csak hosszabbítás után a berlini olimpia bronzérmesét, a norvégokat. A brazilok is hosszabbításban nyertek az olimpiai negyedik lengyelek felett, 6:5 lett a végeredmény.

A 7 góllal később gólkirályi címig jutó brazil Leônidas da Silva mesterhármast rúgott, míg a lengyel Ernst Wilimowski, aki valójában német nemzetiségű volt, később pedig német színekben is játszott, a vb-k története során először négyszer is betalált.

A harmadszor is több magyarral felálló románok nem bírtak a kubaiakkal, hosszabbításban is csupán 3:3-ra végeztek, a megismételt összecsapást pedig elbukták. A magyarok Holland-Indiát – a későbbi Indonéziát – küldték haza 6:0-val, Kohut, Toldi, Sárosi és Zsengellér is betaláltak, utóbbi kettő kétszer.

A negyeddöntőben Nagy József svédjei 8:0-ra kiütötték a kubaiakat, Harry Andersson és Wetterström mesterhármast értek el. Az olaszok 3:1-gyel múlták felül a franciákat, a magyarok pedig Sárosi és Zsengellér Gyula találatával győztek a svájciak ellen. A brazilok a csehszlovákokkal mérkőztek 1:1-re hosszabbítás után, a megismételt összecsapáson pedig a brazilok diadalmaskodtak 2:1-re.

Az elődöntőben az olaszok Colaussi és Meazza találatával győztek, a brazilok Romeu révén szépítettek. Dietz Károly csapata, Schaffer Alfréd másodedző asszisztálásával, a svédekkel harcolt Párizsban. Nyberg már az 1. percben betalált, a magyarok erre válaszoltak ötször. Jacobsson öngóljával egyenlítettek, és az első félidő végén már 3:1-re fordítottak Titkos és Zsengellér góljával.

Utána még Sárosi doktor és Zsengellér is lőtt egy-egy gólt, ezzel 5:1-re bedarálták Nagy József alakulatát. A svédeknek végül a harmadik helyet sem sikerült megszerezniük, hiába vezettek 2:0-ra a bronzmeccsen, a brazilok négyet rúgtak utána.

A döntőben a francia közönség a magyaroknak szorított, részben azért, mert az olaszok kiverték a kedvenceiket a negyeddöntőben, részben pedig azért, mert Mussolini bandáját látták a verhetetlennek tűnő csapatban. Az olaszok szereztek vezetést Gino Colaussi találatával, amire Titkos Pál két perc múlva válaszolt.

Majd jött Silvio Piola, a Lazio csatára, aki mindmáig az olasz bajnokság legeredményesebb játékosa, aztán ismét Colaussi növelte az előnyt. A fordulás után a csapatkapitány, Sárosi György szorosabbá tette a döntőt, de Piola is duplázott, és ismét az olaszok ültek a labdarúgás trónjára.

A Duna menti iskola harmadik tagját is legyőzték egy döntőben az olaszok, ami egyben a közép-európai futball fakulását jelezte előre. Az olaszok gyorsan és fizikális fölényben fociztak, míg a magyarok játéka nem tudott fölékerekedni a taktikailag fejlettebb Pozzóéknak.

Sárosit Michele Andreolo – az uruguayi oriundo, az egyetlen a keretben, Monti utódja Pozzo taktikai felállásában – üldözte, az olaszok csapatkapitánya, Giuseppe Meazza pedig három gólpasszt adott a döntőben.