2022. július 3., 14:01

Az aranylabdás Modric 37 évesen is folytatja a futballt

A 2018-ban világbajnoki ezüstérmes, Aranylabdát is kiérdemelt horvát Luka Modricnak esze ágában sincs felhagyni a futballal, és 37 évesen is folytatja pályafutását.

Modric Aranylabda
Fotó: TASR/AP

A Real Madridot erősítő irányító középpályás a Sportske novosti című horvát lapnak nyilatkozva jelentette ki, hogy elégedett jelenlegi helyzetével, és nem áll szándékában befejezni karrierjét.

Amíg jól érzem magam, és az edző is azt akarja, hogy a csapatban legyek, addig folytatom

- jelentette ki a 2012-ben érkezett klasszis.

Azért jöttem, hogy trófeákat nyerjek, mert ez számít, az emberek ezért emlékeznek rád. De még a legmerészebb álmaimban sem számítottam arra, hogy tíz évvel később húsz trófeám lesz a Reallal

- mondta.

A júniusban 2023-ig hosszabbított Modric, aki szeptemberben tölti be 37. életévét, hosszan dicsérte a Real jelenlegi szakvezetőjét, az olasz Carlo Ancelottit, aki szavai szerint egyedülálló bánásmódot tanúsít a játékosokkal szemben.

Nyugalmat, stabilitást hozott, és megteremtette a kölcsönös bizalom légkörét. Tudása tekintélyt parancsol, hozzáállása pozitív és alázatos, korrekt és jó szándékú, s képtelenség, hogy ezzel bármelyik játékos is visszaéljen

- fogalmazott.

Modric sajnálattal szólt arról, hogy barátja, a sokszoros spanyol válogatott hátvéd, Sergio Ramos tavaly távozott a csapattól, és a Paris Saint-Germainhez igazolt, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a PSG és a világfutball nagy francia ásza, a világbajnok Kylian Mbappé egy napon a Real Madridnál kössön ki.

Mbappét hosszú ideig összeboronálták a királyi gárdával, végül azonban a spanyol fővárosba költözés helyett a Párizsban maradást választotta.

Modric eddig 436 mérkőzést játszott a Real színeiben, 31 gólt szerzett, 73 másikat pedig előkészített. A horvát játékos az öt BL-siker mellett három bajnoki cím, egy Király Kupa-győzelem, négy Spanyol Szuperkupa-diadal, továbbá három Európai Szuperkupa és négy klubvilágbajnoki győzelem részese volt a madridi sztárcsapatnál.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.