2018. november 14., 09:20

Az Animal Planettől érkezik a Premier League új elnöke

Az Animal Planet televízió globális elnöki posztját feladva, Susanna Dinnage lesz az angol labdarúgó Premier League ügyvezető igazgatója.

Susanne Dinnage
Fotó: TASR/AP

A BBC honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a januárban hivatalba lépő Dinnage mindössze a harmadik vezetője lesz a PL-nek: 1992 és 1999 között Rick Parry, azóta pedig Richard Scudamore irányította a ligát.

"Örömünkre szolgál, hogy ilyen rátermett vezetőt találtunk erre a fontos szerepkörre. Nagyon erős volt a mezőny, de Susanna az eddig elért eredményeivel kiemelkedett" - mondta Bruce Buck, a Chelsea és a jelölőbizottság elnöke.

Dinnage 2009 januárjában csatlakozott az Animal Planetet működtető Discoveryhez, előtte tíz évig a Five Channel nevű csatornánál dolgozott, a pályafutását pedig az MTV zenei televíziónál kezdte.

Első nyilatkozatában úgy fogalmazott, izgatottan várja új szerepkörét, hiszen a Premier League sok ember számára rengeteget jelent.

"Ez a professzionális sport csúcspontja. Egy ilyen dinamikus és inspiráló szervezet vezetésének lehetősége nagy kiváltság" - tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.