2019. május 31., 15:21

Angolok intézik el egymás között az idei kupadöntőket fociban

A világ klublabdarúgásának legnagyobb ünnepe a Bajnokok Ligájának döntője, kisünnepe pedig az Európa Liga fináléja. A nagyünnepet mindig munkaszüneti napon, szombaton tartják, a kisebbet szerdán este. Ez utóbbi már sorra is került.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR/AP

Ebben az évben a két legrangosabb kupadöntőbe négy angol csapat jutott. Nem lesz ez így kicsit egyhangú és unalmas játék? Majd jönnek egész meccsen a támadásoknál a középpályáról az oldalpasszok, aztán beívelgetnek a szélekről, aztán majd csak valaki befejeli egyszer. Ha nem, akkor jön majd egy ugyanilyen unalmas hosszabbítás, aztán legfeljebb a tizenegyesrúgások éjfél fele, ami rejt ugyan magában némi izgalmakat, de ezeket már nehéz ébren kivárni.

Esetleg másnap felvételről, de akkor már ismerjük a győztest! Hol vannak a döntőkből a precíz, gólra törő németek, a játékos olaszok és a kreatív spanyolok?

Ki gondolta volna, hogy az elődöntőben alulmaradnak Messiék vagy a Juventust és Real Madridot ölő Ajax?

Miközben az angol labdarúgóbajnokság, a Premier League győztese egy ötödik csapat, a Manchester City lett. Ez akár azt is jelentheti, hogy az angol bajnokság erősebb, mint a Bajnokok Ligája?

Kit érdekelhetnek az angol házi döntők az Arsenallal és Chelseaval az Európa Ligában? Ezek a csapatok az angol bajnokságban is csak a harmadik, illetve hatodik helyen végeztek. Felmerül a kérdés, kíváncsiak vagyunk-e a Bajnokok Ligájának döntőjére, amelyben a bajnokságban csak negyedik helyet elcsípő Tottenham Hotspur mérkőzik meg a második helyen végző Liverpoollal? A pályán nem lesz ott sem C. Ronaldo, sem Messi!

Érdemes ezek után egyáltalán ezekért a csapatokért elutazni a nem angoloknak Bakuba az EL döntőre vagy Madridba a BL döntőre?

Egy Salah vagy Hazard kedvéért? Erre pénzt fordítani? Vagy egyáltalán ropira, sörre, barátokra költeni, és együtt a tévé elé leülni otthon, és megnézni a négy mázlista angol csapat unalmas mérkőzéseit? Még az elvetemült angol foci drukkerok is elgondolkodnak azon, hogy kinek szurkoljanak ezekben a párosításokban?  Egyébként is mire ment az angol válogatott az utóbbi években? Semmire! Salah egyiptomi, Hazard belga...

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járhatnak a fejében egy fanatikus Barcelona szurkolónak, ha már nem szurkolhat a legjobbak között egy olyan Újpestnek, amely egykoron a legjobbak között is csak kiélezett küzdelemben maradt alul a BEK  (BL elődje) negyeddöntőjében a Benficával, Bayern Münchennel és Juventussal szemben, soraiban tudva Bene Ferit, Dunai II Antalt, Fazekast és Zámbó Sanyit.

Az Arsenal- Chelsea mérkőzés első félidőjének gólnélkülisége is ezt a gondolatmenetet támasztotta alá, de aztán láss csodát, jött az EL- döntő második félidőjének 5 gólja, és remek játékkal a Chelsea 4:1-es győzelme!

Vajon milyen izgalmakat fog tartogatni szombaton számunkra a legrangosabb európai kupadöntő összecsapása?

Vajon Ronaldo és Messi leülnek-e otthon a tévé elé megnézni a döntőt? Úgy sem fogják bevallani senkinek se, hogy nem... Én se vallottam volna be a barátaimnak, hogy idén első alkalommal kihagytam a BL döntőt, mert Barca és Ajax nélkül nem érdekelt. De aztán Hazardék az EL-döntőben a második félidei játékukkal meggyőztek arról, hogy szombaton is érdemes lesz semleges szurkolóként leülni a tévé elé megnézni a BL-döntőt a Tottenham és Liverpool között, hiszen mind a két csapat nem kis bravúrral 0:3-ról felállva jutott a döntőbe, és az idei sorozatban ők voltak a legjobbak!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.