2019. március 15., 16:16

Angol rangadó és Barcelona-Manchester United a negyeddöntőben

A Manchester City a Tottenhammel, míg az FC Barcelona a Manchester Uniteddel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

BL negyeddöntő 2019
Fotó: TASR/AP

A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson így eldőlt, hogy a négyből egy angol csapat biztosan ott lesz a négy között. A Barcelona és a Manchester United közel tíz éve több emlékezetes csatát is vívott egymással a BL-ben: a 2008-as elődöntőben az angolok bizonyultak jobbnak, a katalánok az egy évvel későbbi fináléban 2-0-ra, míg a 2011-es döntőben 3-1-re verték a manchesterieket.

A címvédő Real Madridot kiejtő, négyszeres BL-győztes Ajax a nyolc között a kétszeres bajnok Juventusszal találkozik, a tavaly döntős, ötszörös bajnok Liverpool pedig az 1987-es és 2004-es első Portóval mérkőzik.

A sorsolás alapján mindkét manchesteri csapat hazai pályán játszhatná a visszavágót, ám az európai szövetség (UEFA) a helyi hatóságok kérésének eleget téve a United esetében felcserélte a pályaválasztói jogot, így Ole Gunnar Solskjaer együttese hazai pályán kezdi a negyeddöntőt. Az UEFA azzal indokolta döntését, hogy a Premier League legutóbbi, 2017-2018-as kiírásában a Manchester City előkelőbb helyen végzett (bajnok lett), mint városi riválisa.

Pénteken kialakult az elődöntő párosítása is: eszerint a 3. negyeddöntő továbbjutója az első párharc győztesével játszik, míg a negyedik összecsapás győztese a Liverpool-Porto találkozók nyertesével találkozik.

Az első negyeddöntőket április 9-én és 10-én játsszák, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntők első felvonását április 30-án és május elsején rendezik, a második mérkőzéseket egy héttel később tartják. A döntőt június 1-jén Madridban, a Wanda Metropolitano stadionban játsszák.

A negyeddöntő párosítása:
Ajax Amsterdam (holland)-Juventus (olasz) (1.)
Liverpool FC (angol)-FC Porto (portugál) (2.)
Tottenham Hotspur (angol)-Manchester City (angol) (3.)
Manchester United (angol)-FC Barcelona (spanyol) (4.)

A program:
első mérkőzések:
április 9., kedd:
Liverpool FC-FC Porto 21.00
Tottenham Hotspur-Manchester City 21.00
április 10., szerda:
Ajax-Juventus FC 21.00
Manchester United-FC Barcelona 21.00
visszavágók:
április 16., kedd:
Juventus FC-Ajax 21.00
FC Barcelona-Manchester United 21.00
április 17., szerda:
FC Porto-Liverpool FC 21.00
Manchester City-Tottenham Hotspur 21.00
Az elődöntőben:
a 3. negyeddöntő továbbjutója-az 1. negyeddöntő továbbjutója
a 4. negyeddöntő továbbjutója-az 2. negyeddöntő továbbjutója
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.