Angol klubok Európa trónján

Először fordult elő, hogy az európai kupasorozatok döntőibe kizárólag egy ország csapatai jutottak be. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga elődöntőinek kialakulása után természetesen számolhattunk azzal, hogy a végén összejöhet a négyes fogat, de az odavágókat látva mindenki a második számú kupasorozat döntőjére vizionált angol párharcot. A visszavágók azonban csattanósra sikerültek. A Liverpool a tengerfenékről emelkedett a felszínre, és olyan cunamit zúdított a Barcelona nyakába, amilyet ritkán látni a futballban. A Tottenhamet ugyancsak mindenki temette a londoni meccs

után, hiszen gólt sem rúgva kapott ki az Ajaxtól. Aztán történt, ami történt Amszterdamban. Az első félidő után a Spursnek már megásták a sírját, tulajdonképpen a szerettei is elbúcsúztatták. Majd jött a második felvonás, a feltámadás, és a brazil triplája a mennyországba repítette az észak-londoniakat. Idézhetnénk a klub latin mottóját, Audere est Facere, magyarán: „merni annyi, mint tenni”. Az El-ben az Arsenal kétszer is elverte a Valenciát, a Chelsea viszont a frankfurti 1:1 után mintha máris a döntőben érezte volna magát, hazai pályán azonban nem bírt az Eintrachttal. Végül büntetőpárbajban múlta felül a németeket, és helyreállt a világrend, jegyezhetnénk meg cinikusan. Drámákból volt tehát épp elég, Anglia pedig uralja Európa klubfociját, mint egykor a Brit Birodalom a világot. Van ebben bármi meglepő?

A BL idei döntőjét két olyan gárda játssza június 1-jén a madridi Wanda Metropolitanóban, amely ilyen-olyan mutatók alapján lépett tovább a kieséses szakaszba. A Tottenham a B csoportban a Barcelona mögött végzett a második helyen, 8 ponttal. A milánói Inter ugyancsak nyolccal zárt, és az angol csapat annak köszönhette a folytatást a legrangosabb kupasorozatban, hogy több gólt lőtt Milánóban az egymás elleni mérkőzésen. Mauricio Po-

chettino együttese 2-2-2 (győzelem-döntetlen-vereség) mérleggel jutott tovább, majd a nyolcaddöntőben 3:0-ra és 1:0-ra elverte a Dortmundot. A negyeddöntőben az odavágón 1:0-s győzelmet aratott a Manchester City felett, a visszavágó pedig őrült játékot hozott, 4:3-as manchesteri sikerrel a végén, ami azt jelentette, hogy idegenben lőtt több góllal ismét a Spurs lépett tovább. Az Ajax elleni párharc pedig újabb fordulatos krimibe torkollt, és Lucas Moura emelkedett félisteni rangra. A hazai 0:1 után 2:3-as amszterdami győzelem született, úgy, hogy negyvenöt perc után 2:0-ra vezettek a hollandok. Az Ajax esetében megjegyezhetjük, hogy sokan az 1994/1995-ös sikercsapatot látják Erik ten Hag alakulatában, és az első meccsek után Ajax–Barcelona döntőt várt a fél világ.

A Liverpool a C csoport másodikjaként jutott tovább. A PSG zárt az élen, a Pool 9 pontot szerzett, ugyanannyit, mint a harmadik Nápoly. Az egymás elleni találkozók 1:0-ra végződtek, a továbbjutás sorsát az összes csoportmeccsen rúgott gólok száma döntötte el. Az angolok 9, az olaszok 7 gólt lőttek. Jürgen Klopp együttese ezután kiejtette a Bayernt (0:0, 3:1), majd a Portót (2:0, 4:1). Az elődöntőben a Barcelonával küzdöttek, de az első meccsen 3:0-ra nyertek a katalánok. Miben bíztak az angolok? Barcelonában nem játszottak rosszul, és benne volt a hazai győzelem lehetősége, de nagyjából úgy, hogy Messiék is betalálnak legalább egyszer. A Mersey-partiak Firmino és Salah nélkül álltak fel, és két olyan játékos jegyezte a találatokat, akikkel aligha számolt valaki: Origi és Wijnaldum. A végeredmény 4:0 lett, így jött össze a Liverpool–Tottenham döntő.

Szinte alig akadt szurkoló, akinek az első gondolata nem a bunda volt a két meccset illetően. Vajon hányan fogadhattak a Liverpool 4:0-s győzelmére, és persze hol? Hongkongban, Szingapúrban, Ázsia egyéb országaiban? Ki az, aki nem erre gondolt, látva a BL elődöntőit? A másik meccs kapcsán hasonló gondolatok ébredtek sokakban. Az utolsó pillanatban lőtt, döntőt érő találat, micsoda drámai pillanat! De maradjunk a tényeknél. A Liverpool a kilencedik fináléjára készülhet (5 győzelem, 3 vereség), és a tavalyi vesztes döntő után a hatodik trófea a cél. A Tottenham Hotspur az első döntőjét játssza.

Először 1999/2000-ben fordult elő, hogy egy nemzet csapatai játszották a BL fináléját, akkor a Real Madrid és a Valencia. Azóta újabb öt alkalom adódott, 2007/2008-ban a Manchester United és a Chelsea is összehoztak egy angol bajnokit.

Az Európa-ligában az Arsenal veretlenül nyerte az E, a Chelsea pedig az L csoportot 16-16 ponttal. A Frankfurt volt az egyetlen 18 pontos, tehát a csoportkör három legjobbja jutott el az elődöntőig. Hozzájuk csatlakozott a BL-ből kiesett Valencia. Az Arsenal a BATE-tól és a Rennes-től is kikapott a folytatásban, de Unai Emery csapata behúzta a visszavágókat. A negyeddöntőben a Nápolyt kettős győzelemmel, gólt sem kapva búcsúztatta a londoni alakulat, az elődöntőben pedig 3:1 és 4:2-es diadallal a Valenciát. Maurizio Sarri együttese először a Malmőt, majd a Dinamo Kijevet ejtette ki, a negyeddöntőben a prágai Slaviát, szintén kettős győzelemmel. Vagyis veretlenül jutott az elődöntőbe a Chelsea, ahol a Frankfurt ellen két 1:1-es döntetlen után a tizenegyesek (4:3) döntöttek. És hogy mennyire angol a négy döntős? A Liverpool három angollal a kezdőben, a Tottenham szintén hárommal, az Arsenal és a Chelsea is eggyel-eggyel lépett pályára a visszavágókon. A lehetséges 44 játékosból tehát mindössze nyolc angol volt a négy csapat kezdőjében, ami 18 százalékot jelent. Ennyit az angol labdarúgás idei történelmi sikeréről.

Az írás megjelent a Magyar7 2019/20.számában.