2025. május 9., 16:06

Angol dominancia az európai kupasorozatok döntőiben

Csütörtökön lezajlottak az Európa-, illetve Konferencia Liga elődöntős visszavágói, így kialakult a döntős mezőny. Mondhatni, az angol csapatok sok év után révbe értek, ugyanis három Premier League klub is képviselteti magát a finálékban.

BL
Történelmet írhat a Paris Saint-Germain, korábban ugyanis még nem sikerült megnyerniük a BL-t
Fotó: TASR/AP

Nem sokon múlott, hogy a három helyett négy angol csapat legyen ott a legjobbak között, az Arsenal azonban az elődöntőben alulmaradt a PSG-vel szemben. Mikel Arteta csapata az odavágón elszenvedett vereséget követően rendkívül nehéz helyzetbe került, és bár becsületesen küzdöttek Párizsban, a PSG ezúttal jobbnak bizonyult, az egyéni teljesítmények döntöttek a továbbjutásról.

A franciák ellenfele az az Inter lesz, akik három éven belül másodszor lesznek ott a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.

Az Inter drámai csatában, hosszabbítás után jutott túl az esélyesebbnek tartott Barcelonán, és a franciák ellen sem érdemes leírni őket. A milánóiakat már eddig is a biztos védekezés jellemezte, és ugyan a Barca elleni két mérkőzésen hat gólt is bekaptak, még így is az idei BL mezőny egy legjobb védelmével büszkélkedhetnek.

A másik oldalon viszont az idei szezon talán legjobb támadószekciója fogja rohamozni a kapujukat, Európa talán legjobban védekező csapatának, az Arsenalnak is meggyűlt a baja a Dembele-Doué, Kvaratskhelia támadószekcióval. A felsorolt három játékos egyéni kvalitásokban olyan minőséget képvisel, hogy még a betömörült védelmeket is képesek megbontani.

A mutatott játékot és a formát figyelembe véve a PSG-t mondanám a döntő esélyesének, az Inter azonban már idáig is okozott meglepetéseket, így őket sem írnám le. Május 31-én Münchenben kiderül, hogy ki lesz az új formátumú sorozat végső győztese.

Angol csapatok csatája az EL-ben

Az Európa-ligában házi döntőt rendeznek, melyen a Manchester United a Tottenham Hotspurrel csap össze. Nem túlzás kijelenteni, hogy mindkét csapat teljes szezonja ezen az egy mérkőzésen múlik, az angol bajnokságban ugyanis pocsékul teljesítettek, a Manchester a 15., míg a Spurs a 16. helyet foglalja el a tabellán.

Az Európa-liga megnyerésével azonban összességében mégis egy sikeres szezont könyvelhetnének el, a trófeán túl ugyanis a következő idényben a BL-ben indulhatna a győztes, ami jókora plusz bevétellel járna, emellett pedig az elitbe is visszatérhetnének.

A május 21-i döntő tehát óriási téttel bír, melyet az Estadio de San Mamésban, tehát az Athletic Bilbao stadionjában rendeznek. A Bilbao nagy álma volt, hogy hazai környezetben játszhasson finálét, erre minden esélyük meg is volt, a Manchester United ellen azonban alulmaradtak az elődöntőben, így szertefoszlottak ezen álmaik.

A Tottenhamnek jóval egyszerűbb feladata volt, a Bodo Glimtet oda-vissza legyőzték, így hat év után, mikor BL-döntőt játszottak, ismét bejutottak egy európai kupasorozat fináléjába.

Nehéz lenne egyértelmű favoritot kikiáltani, az El-ben mindkét csapat jól szerepelt, a bajnokságban pedig egyaránt alulteljesítettek, így egy ki-ki mérkőzésre számíthatunk.

Behúzza a Chelsea az EKL-t?

Egy korábbi cikkünkben egyértelmű esélyest hirdettünk a Konferencia Liga lehetséges győztesére, a papírforma pedig kezd beigazolódni. A Chelsea könnyűszerrel, 5:1-s összesítéssel jutott tovább a svéd Djurgardenen, a wroclawi döntőben a Betis lesz az ellenfelük. Míg a londoniak fináléba jutása nem volt igazán kérdés, a másik elődöntős párharc jóval izgalmasabbra sikeredett. A Fiorentinának hazai pályán 2:1-re sikerült legyőznie a Betist, így az olaszok hosszabbításra mentették a párharcot.

Végül a korábbi Barcelona játékos, Abde Ezzalzouli 97. percben szerzett találata döntőnek bizonyult, így a spanyolok lesznek ott május 28-i fináléban. A Fiorentinának végül nem jött össze a triplázás, így 2023 és 2024 után ezúttal nem játszhatnak döntőt.

Mindhárom összecsapás rendkívül érdekesnek ígérkezik, és amennyiben jön a papírforma, a három sorozatból kettőt angol csapat nyerhet meg, ami a Premier League színvonalát bizonyítja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.