Angol címvédés Szlovákiában
Csaknem húszezer néző előtt, a fináléban győzte le Anglia Németországot a pozsonyi nemzeti stadionban, így a háromoroszlánosok emelhették a magasba az Eb-győztesnek járó trófeát.
Gyorsan elillant ez a nem egészen három hét, mintha csak most lett volna a szlovák–spanyol nyitómérkőzés. Anglia felért a csúcsra, Dunaszerdahelyt ellepték a cseh szurkolók, a házigazdák pedig viszonylag korán búcsúztak a tornától. Ilyen volt a szlovákiai ifjúsági Európa-bajnokság.
Szlovákia történelmének talán legfontosabb sporteseményét rendezte, ehhez képest az embereket nem igazán hozta lázba az ifjúsági Eb. A tornát beharangozó cikkünkben még mi is arra számítottunk, hogy az országban kitör a futball-láz, ehhez képest némely stadionban az átlagnézőszám nem volt több mint egy magyar vagy szlovák bajnoki mérkőzésen.
Volt olyan csoport, ahol 3-4 ezer között mozgott az átlagnézőszám, természetesen ez attól is függött, hogy mely stadionok adtak otthont az egyes találkozóknak. A Franciaország–Georgia mérkőzésre például mindössze 3600-an váltottak jegyet, miközben a zsolnai stadionban elvileg 11 ezren is elfértek volna.
Pozsonyban ugyan szép számban látogattak ki a mérkőzésekre, a fővárosiaknak sincs azonban okuk büszkélkedni, a spanyol–román meccsen fél ház sem volt, de az angol–holland elődöntős összecsapáson sem érte el a nézőszám a 15 ezret. Persze ebben közrejátszhatott a nagy meleg – az elődöntő kezdésekor például még jóval 30 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet –, de az este kilenctől kezdődő találkozókon sem tolongtak a szurkolók. Dunaszerdahely még úgy-ahogy pozitív ellenpéldaként hozható fel, a csallóközi városban ugyanis érezni lehetett a levegőben a futballhangulatot, de ez is elsősorban a cseh szurkolóknak volt köszönhető.
A német–olasz negyeddöntős mérkőzés előtt például már közel sem volt olyan futballhangulat a városban, mint a cseh csapat találkozói előtt, ami egyébként a nézőszámon is megmutatkozott. A dunaszerdahelyi csúcs a cseh–angol csoportmérkőzéshez köthető, amikor is több mint 8 ezren váltottak jegyet az összecsapásra, majd ezt követően folyamatosan csökkent a nézőszám. A németek ellen már kisebb volt a nézőszám, a szlovénok elleni, lényegében tét nélküli mérkőzésre pedig mindössze 4 ezren váltottak jegyet. Ebből a szempontból azonban mégis a német–olaszt mondanám a legnagyobb csalódásnak, az amúgy rendkívül izgalmas és eseményekben gazdag mérkőzést mindössze 6500-an tekintették meg a helyszínen, ami nagyjából fél háznak felel meg. Kiestek a csehek, eltűntek a szurkolók, elillant a jó hangulat. Így tudnánk jellemezni az Eb dunaszerdahelyi részét.
Nagyobb meglepetés ugyan nem történt azzal, hogy a szlovák és a cseh válogatott is a csoportkörben búcsúzott a tornától, a szurkolókban azonban mégis maradhatott hiányérzet. Hatványozottan igaz ez a csehekre, akik egy rendkívül erős csoportban nem is álltak messze a továbbjutástól. Izgalmas és gólokban gazdag mérkőzéseket játszottak az angolokkal és a németekkel, az utóbbiak ellen kis híján csodát vittek véghez, amikor 4:0-ról felálltak, végül azonban 4:2-re kikaptak. A szlovének ellen így már a becsületükért küzdöttek, és sikerült egy győzelemmel megörvendeztetniük a szép számban jelen levő szurkolóikat. 2:0-ra verték a szlovéneket a MOL Arénában, így győzelemmel búcsúztak a tornától.
Hasonlóan teljesített a házigazda szlovák csapat is, a spanyolok, az olaszok és a románok ellen szintén nem volt egyszerű dolguk. A torna előtt sokan úgy gondolták, hogy a szlovák csapat lesz az A-csoport „pofozó zsákja”, Jaroslav Kentos tanítványai azonban erre alaposan rácáfoltak.
A spanyolok és az olaszok ellen is közel jártak a pontszerzéshez, az előbbiek ellen például egy 90. percben bekapott góllal veszítették el a mérkőzést, de az olaszokkal szemben is megvoltak a lehetőségeik a pontszerzésre. A csehekhez hasonlóan végül nekik is sikerült szépen búcsúzniuk a hazai rendezésű tornától Pozsonyban, több mint 17 ezer néző előtt 2:1-re legyőzték a románokat, így a csoportjuk 3. helyén végeztek.
A papírforma végül mindkét válogatott esetében beigazolódott, a csoportkörből ugyan nem sikerült továbbjutniuk, de nem vallottak szégyent, egy-egy győzelemmel zárták a tornát.
A mérkőzések színvonalát tekintve egy rossz szavunk sem lehet, a hab a tortán azonban kétségkívül a finálé volt. Pozsonyban a két legkonzisztensebb és legkiemelkedőbben teljesítő csapat találkozott egymással, így valódi futballcsemegének ígérkezett az összecsapás. Néhány szurkoló talán még be sem ért a stadionba, mikor az angolok megszerezték a vezetést, az első félóra végén pedig már kettővel vezettek. A lelátókon szép számban jelen lévő angol szurkolók örömmámorban úsztak, a német mentalitást ismerve azonban sejteni lehetett, hogy nem fogják olyan könnyen feladni.
Még az első játékrész vége előtt sikerült szépíteniük, majd a fordulás után kiegyenlítettek. 2:2-s állásnál a játékosok fejben már a hosszabbításra készültek, a németek azonban még indítottak egy végső rohamot. És, hogy milyen apróságokon is múlik a siker a futballban, a 93. percben egy német lövés a felső lécen csattant, mindössze pár centin múlott, hogy ne a hálóban kössön ki a labda, és a németek nyerjék meg a tornát.
A mérkőzés hőse végül az a Jonathan Rowe lett, aki epizódszerephez jutott a tornán, a fináléban azonban a beállása után mindössze egy perccel megszerezte a mindent eldöntő gólt.
Az angolok számára ugyan döcögősen indult az Eb, a csoportkörben például pont a németektől kaptak ki, végül azonban felértek a csúcsra, és 2023 után ismét Európa-bajnok lett az ifjúsági csapatuk. Szerencsések vagyunk, hogy ezt a két csapatot, a jövő nagy ígéreteit élőben is láthattuk a MOL Arénában. Úgy gondolom, méltó lezárása volt ez az Eb-nek, és színvonalas, izgalmas tornának lehettünk részesei.
A cikk szerdán jelenik meg a Magyar7 2025/26. számában.
