2020. november 7., 12:21

Álvaro Morata 11 lesgólnál tart, el is nevezte őt a sajtó

Lesgóljai miatt a Mr. Les becenévvel illette az El Desmarque nevű spanyol portál Álvaro Moratát, a Juventus labdarúgóját.

Alvaro Morata
Fotó: TASR / AP

A 28 éves csatár idén már 11 olyan találatnál jár, amelyet les miatt érvénytelenítettek a játékvezetők.

A szeptemberi visszatérése óta hét mérkőzést játszott a torinóiak színeiben, elvileg 12 gólt szerzett, de ezek közül hatot nem adtak meg, hármat ráadásul ugyanazon a meccsen, a Barcelona ellen, a Bajnokok Ligájában.

Pierluigi Casiraghi, a Lazio és a Juventus korábbi kiváló futballistája úgy vélekedett,

Morata máris jól beilleszkedett, és jelenleg ő teljesít a legjobban a torinóiak közül.

A spanyol csatár 2014 és 2016 között két szezonon keresztül már játszott a Juventusban.

Casiraghi szerint

jól látszik a teljesítményén az azóta megszerzett komoly tapasztalat, hiszen remekül látja a kaput, nagyon jól mozog, és segít csapattársainak, vagyis

komplett csatárrá fejlődött.

Morata legutóbb tavaly novemberben szerepelt hazája válogatottjában, de Luis Enrique szövetségi kapitány pénteken ismét behívta a keretbe. A spanyolok októberben Portugália, Ukrajna és Svájc ellen három meccsen csak egy gólt szereztek. Jövő szerdán a németekkel játszanak barátságos mérkőzést, majd a Nemzetek Ligájában Svájccal és Németországgal találkoznak.

Morata a válogatottban eddig 33 mérkőzésen 17 gólt szerzett, klubcsapataiban pedig 409 tétmeccsen 152-szer volt eredményes.

A Real Madriddal kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd a Chelsea-ben és az Atlético Madridban is futballozott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.