2019. július 21., 17:20

Almási triplával, Zsigmond góllal debütált új csapatában

A szlovák másodosztálybeli bajnokság vasárnap délelőtti zárómérkőzése igazi ebéd előtti gólzáport hozott. Pozsonyligetfalu és Tőketerebes összecsapása 8 gólt hozott, melyből a felvidéki támadók is bőven kivették a részüket.

Almási László
Fotó: fcpetrzalka.sk

A szlovák másodosztály első fordulójának zárómérkőzését vasárnap kora délelőtt rendezték meg. A nyitókör zárómérkőzésén Pozsonyligetfalu hazai közönség előtt fogadta a Tőketerebes együttesét. A hazaiaknál a kezdőben debütált Almási László, aki Dunaszerdahelyről igazolt a fővárosba. A felvidéki támadó a legutóbbi szezonban Somorján szerepelt kölcsönben. A tőketerebesi együttesben, a szintén Dunaszerdahelyről érkező Zsigmond Kevin is a kezdőben debütál, aki kölcsönben szerepel a keleti együttesnél.

A találkozó igazi gólzáporral indult, az első negyedóra végén Almási szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, ezzel pedig első hivatalos tétmérkőzésén góllal debütált új csapatában. A terebesi együttes nem adta fel és az első játékrész hajrájában előbb Cicman egalizált majd a fiatal felvidéki tehetség, Zsigmond Kevin megszerezte a vezetést a Tőketerebesnek. Az első játékrész utolsó perceiben Piroska egyenlíteni tudott, így 2-2-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve folytatódott a gólzápor és az 55. percben Almási László megszerezte második gólját is, majd tíz perccel később a hazaiak csapatkapitánya, Juraj Piroska növelte kettőre a pozsonyiak előnyét.

A mérkőzés hajrájában a hazaiak végleg eldöntötték a mérkőzést, és a 78. percben Almási megszerezte harmadik gólját is, ezzel pedig mesterhármassal debütált új csapatában.

A mérkőzés 5-3-as végeredményét a 81. percben Barbosa állította be.

A második fordulóban a Pozsonyligetfalu idegenben a Bártfa otthonában lép pályára, míg a Tőketerebes ezúttal is idegeben lép pályára Kassán.

II. liga, 1.forduló:

FC Pozsonyligetfalu – TJ Slavoj Tőketerebes 5-3 (2-2)

G.: Almási (15., 55., 78.), Piroska (45., 65.) ill. Cicman (35.), Zsigmond (42.), Barbosa (81.)

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.