2021. november 12., 12:10

Almási Lászlóval a kezdőben döntetlenezett a szlovák válogatott

Hazai döntetlennel búcsúszott közönségétől a világbajnoki selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában a szlovák válogatott. A szlovák nemzeti csapat kezdőjében sorozatban másodszor kezdett a csallóközi Almási László, aki ezúttal is kiválóan futballozott.

Almási László
Fotó: TASR

A szlovák fociválogatott hazai közönség előtt lépett pályára a világbajnoki selejtezősorozat utolsó előtti fordulójában, a szlovákok ellenfele Szlovénia volt. Štefan Tarkovičra jó benyomást tett a horvátok ellen a csallóközi csatártehetség Almási László, így ezúttal is a kezdőbe nevezte az Ostrava gólvágóját. A találkozó első negyedórájában mindkét csapat több technikai hibával futballozott, így komolyabb lehetőség az első 15 percben nem alakult ki.

A 18. percben a rutinos Hamšík szórt el egy labdát könnyelműen, ami végezetesnek bizonyult,

ugyanis a szlovénok egy gyors kontra után Šporar kiváló labdája után Zajc fejesével előnybe kerültek. Nem sokkal később a házigazdák előtt adódott egyenlítési lehetőség, előbb a játékvezető büntetőt ítélt a szlovákok javára egy kétes szituáció után, de a VAR közbelépett és büntető helyett szabadrúgást ítéltek a házigazdáknak. A hajrára felpörögtek az események, és mindkét kapu előtt akadtak veszélyes lehetőségek, előbb Bero a szlovákok részéről, majd a másik oldalon Verbić került helyzetbe, de egyik helyzetből sem született gól. Két perccel a szünet előtt Almási László labdáját Hamšík tűzte kapura, ami után az Atlético Madrid sztárkapusa Oblak hárított bravúrral. Az első félidő ráadásában ismét a szlovákok kerültek ziccerbe, Haraslín helyzetét ismét Oblaknak kellett bravúrral hárítani, így a szünetre egygólos szlovén vezetéssel fordulhattak a csapatok.

Térfélcsere után is folytatódott a szlovák helyzetek sokasága, az 53. percben egy szöglet után Škriniar nem sokat tévedett.

Az 56. percben aztán jött a fordulat, amiről a Ferencváros szlovén védője Miha Blažič gondoskodott, miután a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához, amiért büntetőt ítélt a játékvezető a szlovák csapat javára, és mivel a szlovén védőnek már volt egy sárga lapja, mehetett is idő előtt zuhanyozni. A megítélt büntetőt Ondrej Duda magabiztosan váltotta gólra. A vendégek azonban hiába kerültek emberhátrányba, ismét megszerezték a vezetést, a 62. percben egy pontrúgás után Mevlja megelőzte védőit, és a Rodák hálójába fejelt védhetetlenül.

A szlovákok szövetségi kapitánya Štefan Tarkovič friss cserékkel próbálta legalább az egyik pontot megmenteni, a szlovák kapitány Almásit a pályán hagyta,

míg pályára küldte David Strelecet, ami döntőnek bizonyult. Negyedórával a vége előtt a szlovénok nem bírták el az emberhátrányt, és a csereként beálló David Strelec egy remek lövéssel kiegyenlített. A hajrában a szlovák válogatottnak megvolt az esélye a győzelemre is, de Strelec fejese a ráadás perceiben centikkel ment mellé. A szlovákok így döntetlennel búcsúztak hazai közönségük előtt, és a jobb gólkülönbségüknek köszönhetőn a harmadik helyen állnak, megelőzve a szlovénokat. A szlovák válogatott Málta ellen zárja a selejtezősorozatot idegenben vasárnap 15 órakor.

Világbajnoki selejtezők, H csoport, 9. forduló:

Szlovákia - Szlovénia 2-2 (0-1)

City Aréna, Nagyszombat, 2726 néző, v.: Gestranius

Gólszerzők: Duda (58., büntetőből), Strelec (74.), ill. Zajc (18.), Mevlja (62.)

Szlovákia: Rodák - Pekarík (Boženík 88.), Šatka, Škriniar, Holúbek - Lobotka - Mak (Suslov 71.), Bero (Strelec 71.), Hamšík (Duda 46.), Haraslín ( Jirka 65.) - Almási

Szlovénia: Oblak - Stojanovič, Blažič, Mevlja, Balkovec - Lovrič, Štulac, Zajc (Vrhovec 71.) - Iličič (Rogelj 85.), Šporar, Verbič (Karničnik 59.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.