2020. szeptember 21., 08:28

Almási László: Mindig nagyon jó érzés mesterhármast szerezni

A Fortuna Liga hétvégi fordulójában a DAC korábbi játékosa, a jelenleg a Rózsahegy együttesét erősítő Almási László pályafutása első mesterhármasát szerezte az élvonalban. A 21 esztendős felvidéki tehetség mesterhármasa után nyilatkozott lapunknak.

Fotó: mfkruzomberok.sk

Nemrég térhettél vissza a pályára egy sérülés után, mennyire voltak számodra nehezek ezek a hetek, hogy nem segíthettél a csapatodnak?

Két hónapot nem edzettem, ami elég sok idő, keményen dolgoztam azon mindennap, hogy minél előbb visszatérhessek. Az első meccsek nehezek voltak, de meccsről meccsre jobban érzem magam.

Visszatérésed után jó formába kerültél, debütálhattál a nemzetközi porondon is a Servette otthonában. Hogyan élted meg első Európa-ligás mérkőzésedet?

Örültem, hogy az Európa-ligában térhettem vissza a sérülésem után, de sajnos az a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna.

Az előző hétvégén  a DAC-nak is beköszöntél, de végül nem sikerült győznötök a MOL Arénában. Milyen érzés volt egykori csapatodnak betalálni? Szerinted mi hiányzott a Rózsahegy játékából, hogy emberelőnyben sem sikerült győznie?

Minden egyes találatnak örülök, mindegy ki ellen szerzem. 10 percen kívül uraltuk a meccset, amit a három gyors kapott gól miatt vesztettünk el. A DAC 6 perc alatt hármat lőtt, ami sokkolt minket.

Jó előjelekkel készültettek a Nagymihály ellen, hiszen még sohasem kapott ki a Rózsahegy a zempléni együttestől. A 4-0-ás győzelemhez egy mesterhármassal járultál hozzá. Hogyan élted meg első élvonalbeli tripládat?

Mindig nagyon jó érzés mesterhármast szerezni, nemhogy még az élvonalban, nagyon boldog voltam a meccs után.

Kinek ajánlanád első élvonalbeli mesterhármasodat?

A családomnak és a barátnőmnek.

A Nagymihály elleni mérkőzést követően milyen visszajelzéseket kaptál, ki volt az első, aki gratulált?

Szüleim, testvérek, rokonok és persze a barátnőm. Mindenki nagyon boldog volt, hiszen ez nem mindennapos dolog.

Az idei szezonban három bajnokin léptél eddig pályára, de már most a csapat legeredményesebb játékosa vagy. Mik a céljaid az idei szezonra?

Szerencsére jól sikerült visszatérnem, a céljaim egyértelműen gyarapítani a góljaim számát, amivel a csapatnak segíthetek pontokat gyűjteni.

Látszólag felvetted a Fortuna Liga ritmusát is, már 10 bajnokit is lejátszhattál az élvonalban a Rózsahegy színeiben. Mi az, amit megneveznél, mint különbséget a Fortuna Liga és a szlovák másodosztály között?

Intenzívebb és gyorsabb a játék és kevesebb helyzet adódik a csatárok számára.

A csapatot mennyire érintette rosszul, hogy csupán 1000 néző látogathatja a mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt?

Sajnálattal vettük tudomásul a helyzetet, de ez van, sajnos ezen mi, játékosok nem tudunk változtatni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.