2020. szeptember 20., 08:07

Almási László mesterhármasával tört meg a Rózsahegy nyeretlenségi szériája

A Fortuna Liga hetedik fordulójával folytatott a szlovák élvonalbeli bajnokság. Szombaton négy mérkőzést rendeztek. A játéknap hőse a felvidéki játékosok közül Almási László volt, aki mesterhármast szerzett. A felvidéki edzők közül Radványi Miklós csapata ponttal gazdagodott, míg Geri Gergelyék pont nélkül zárták a fordulót.

Fotó: mfkruzomberok.sk

A hetedik forduló előtt a Trencsén és a Rózsahegy is nyeretlenül állt, mindkét gárda első győzelmére hajtott.

A feketenyéki Tumma Gergelyt is foglalkoztató Szpartak Trnava új vezetőedzővel ismét a győztesek útjára lépett. A nagyszombati együttes a DAC egykori támadójának, Erik Pačindának a góljával győzött és négy nyeretlen bajnoki után ismét diadalmaskodott, így Norbert Hrnčar győzelemmel debütált a piros-feketék kispadján.

A hazaiak fiatal feketenyéki védője Tumma Gergely végig a pályán volt a győztes mérkőzésen.

FC Szpartak Nagyszombat – FC ViOn Aranyosmarót 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Pačinda (63., büntetőből)

A Radványi Miklós edzette Garamszentkereszt kétgólos hátrányból felállva hazai pályán mentett pontot a Szered ellen. A szerediek remekül kezdték a mérkőzést és negyedórányi játék után már kétgólos előnybe kerültek Špehar és Pankaričan góljaival. Radványiék nem adták könnyen magukat, Pavlík góljával gyorsan szépíteni tudtak, majd még az első félidőben kiegyenlítettek, a 27. percben Bimenyimana szerzett gólt. A vendégek mestere, Lérant Péter ezúttal is a kezdőben számított Iván Alex játékára, aki végig a pályán volt.

FK Pohronie Garamszentkereszt – ŠKF Szered 2-2 (2-2)

Gólszerzők: Pavlík (19.), Bimenyimana (27.) ill. Špehar (5.), Pankarićan (16.)

A szombati játéknap egyértelmű hőse a DAC korábbi támadója, Almási László volt. A fiatal felvidéki támadó mesterhármasával megtört a Rózsahegy nyeretlenségi szériája a Nagymihály elleni bajnokin. A rózsahegyiek már az első negyedórában megszerezték a vezetést, egy szabadrúgás után Almási László fejjel volt eredményes. A hazaiak még az első félidő hajrájában megduplázták előnyüket, Ďungel szólója után. Szünet után a rózsahegyi együttes Almási László révén újabb gólokat szerzett. A gólerős támadó a mérkőzés 56. percében és 62. percben is eredményes volt, ezzel pályafutása első mesterhármasát szerezte a szlovák élvonalban. Kiütéses sikerével a Rózsahegy megtörte nyeretlenségi szériáját és első győzelmét szerezte az új bajnoki idényben.

MFK Rózsahegy – MFK Zemplén Nagymihály 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Almási (13.,56., 62.), Ďungel (39.)

A palásti Križan Richárd egyesülete a Trencsén is első győzelmét aratta az idei szezonban. A trencséni együttes a bodrogközi Geri Gergely által edzett Nyitrát győzték le egy gólzáporos mérkőzésen. A hazaiak kezdtek jobban, Ligeon 11. percben meg is szerezte a vezetést, amit a 23. percben Ghali duplázott meg. A nyitrai együttes még az első félidőben csökkentette hátrányát Podhorin góljával. Szünet után a Trencsén büntetőből állította vissza a kétgólos különbséget, Čatakovič volt eredményes. A nyitrai együttes nem adta még fel és a hajrában Faško távoli szabadrúgásával szépített. A trencséni hálóőr jócskán benne volt a Nyitra második találatában. A véghajrában Geri Gergely csapata már nem tudott újabb gólt szerezni, ez pedig azt jelentette, a Trencsén első győzelmét könyvelhette el az új bajnoki idényben.

AS Trencsén – FC Nyitra 3-2 (2-1)

Gólszerzők: Ligeon (11.), Ghali (23.), Čataković (56., büntetőből) ill. Podhorin (33.), Faško (76.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.