2020. január 17., 13:06

Almási Laci: "ez volt a karrierem legjobb féléve"

Az őszi idényben a másodosztály egyik leggólerősebb játékosa volt Almási László. A felvidéki tehetségnek több megkeresése is volt, de végül az élvonalbeli lehetőség mellett döntött. A korábban Dunaszerdahelyen és Somorján is megforduló támadóval beszélgettünk azt követően, hogy aláírt a Rózsahegyhez.

Fotó: profutbal.sk

Az őszi idényben kimondottan jó formában futballoztál. Tizenhárom meccs, tizenegy gól, ráadásul két gólpasszal is segítetted a csapatot. Hogyan értékeled az elmúlt félévedet?

Ez a félév nagyon jól sikerült, karrierem eddigi legjobb időszaka volt. Ennek köszönhetően volt egy pár ajánlatom is, és úgy döntöttem most jött el az idő, hogy egy lépést tegyek előre a karrieremben.

Jól kezdtetek a Ligetfaluval, aztán a szezon vége felé elfogyott a lendület, és öt vereséggel zártátok az őszt. Mi volt ennek a hullámvölgynek az oka?

Ezt nehéz megmondani, elfogytunk mint csapat, sok gólt kaptunk, és így nehéz volt nyerni, igaz sokat is rúgtunk. Ha fel akarunk jutni az élvonalba, nem szabad ennyi gólt kapni.

A másodosztály egyik legeredményesebb játékosa voltál az ősszel, amint várható volt ez több csapat figyelmét is felkeltette. Jött is a bejelentés, hogy a tavalyi bronzérmes Rózsahegy csapatánál folytatod. Hogyan jött a megkeresés, és miért döntöttél a váltás mellett?

Ez a megkeresés nem most jött, úgy másfél hónappal ezelőtt felhívott a Rózsahegy edzője és közölte, szeretné ha Rózsahegyre mennék focizni. Gondolkodási időt kértem, de tudtam, ez jó lehetőség lehet, jó csapatnak tartom a Rózsahegyet, saját nevelésű fiataljaikat is játszatják, és számomra ez ideális lehetőség.

Mit vársz a rózsahegyi lehetőségtől?

Nyilván azt, hogy minél többet játsszak és minél több gólt rúgjak. Egy csatárnak talán ez a legfontosabb.

Számodra nem lesz ismeretlen a Fortuna Liga közege, hiszen pályafutásod legelején, mindössze 16 évesen a Szenice színeiben debütálhattál, ráadásul gólt is szereztél. Tehát vannak szép emlékeid az élvonalból. Mit gondolsz, azóta mennyit sikerült fejlődnöd a pályafutásod kezdete óta?

Most már azt mondom, szerencsére jó úton járok. Számomra a DAC időszak a pályafutásom mélypontja volt, a sérülések miatt is, de sikerült túllendülnöm ezen a másodosztály segítéségével. Ez a szerződés, amit most kaptam, ez az eddigi munkám gyümölcse.

Az őszi remeklésed okán a szlovák korosztályos válogatottba is behívtak. Ősszel sikerült is bemutatkoznod az U21-es válogatottban. Hogyan élted meg ezt a lehetőséget?

Nyilván örültem neki, hiszen a válogatott a labdarúgás legmagasabb szintje. Nagyon jól esett Adrián Guľa megkeresése. Minden kvalifikációs mérkőzésen lehetőséget kaptam, egyik barátságos mérkőzésen kezdő is voltam, ráadásul gólt is rúgtam. Elmondhatom, sikerült beverekednem magam a korosztályos válogatottba.

A Rózsahegy jelenleg 10 pontos hátrányban van a harmadik DAC mögött. Három évre szerződtél le a tavalyi bronzérmessel, mik a hosszú távú céljaid Rózsahegyen?

Nyilván az, hogy jó szezonokat fussak és játékommal segítsem a csapatot. A rövidtávú céljaim, hogy az első hatba kerüljünk, és jó meccseket játszhassak a legjobbakkal a szlovák élvonalban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.