2018. szeptember 20., 09:28

Allegri szerint a videobíró segített volna a játékvezetőknek

Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint tévesen állította ki a játékvezető Cristiano Ronaldót a Valencia elleni Bajnokok Ligája-találkozón, amelyet a torinói együttes emberhátrányban nyert meg 2-0-ra.

Cristiano Ronaldo - Juventus
Fotó: TASR

A portugál sztár első BL-mérkőzésén lépett pályára a Juve mezében, ám mindössze fél órát töltött a pályán, ugyanis Felix Brych bíró az alapvonali asszisztens javaslatára piros lapot adott neki. A sorozat történeték legeredményesebb játékosát azért küldték le a pályáról, mert belenyúlt Jeison Murillónak, a Valencia védőjének a hajába, miután a hátvéd elesett a spanyol 16-oson belül.

Allegri a mérkőzés után arról beszélt, hogy szerinte hiba volt kiállítani a portugált, s videobíró használata esetén ez nem történt volna meg.

"Annyit mondanék csak, hogy ez egy olyan eset volt, amelynél a VAR segített volna a bírónak. Az a bosszantó, hogy a VAR használata mellett ebből nem lett volna kiállítás, így viszont még legalább egy mérkőzésen nem játszhat majd" - nyilatkozott az olasz szakember. - "Ronaldo most nagyon feldúlt, idő kell, amíg megnyugszik. Össze kell azonban szednie magát, és a vasárnapi bajnokira koncentrálnia, még akkor is, ha most keserű a szája íze" - nyilatkozta Allegri, aki szerint a kiállításig nagyszerűen futballozott együttese, és végül emberhátrányban is tudott két gólt szerezni.

A tíz emberre fogyatkozott olasz bajnok az első félidő végén és a második elején is kapott egy-egy büntetőt, Miralem Pjanic pedig mindkettőt értékesítette. A hosszabbításban a Valencia is tizenegyeshez jutott, ám Wojciech Szczesny hárította azt.

A csoportban még a svájci Young Boys és az angol Manchester United szerepel, szerdán utóbbi vendégként 3-0-ra nyert.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.