2018. július 18., 18:08

Álhír, hogy a horvát válogatott jótékony célra ajánlotta fel pénzjutalmát

Álhír, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel a világbajnokságon döntős horvát labdarúgó-válogatott a teljes pénzjutalmát.

Modric, Horvátország, világbajnokság 2018
Fotó: TASR

 Az EFE spanyol hírügynökség a Dnevno horvát portálra hivatkozva azt írta: Igor Premuzic az igazi szerzője a levélnek, amelyet Zlatko Dalic szövetségi kapitány nevében írt. Ebben többek között az szerepel, hogy a válogatott tagjai így akarják felhívni a figyelmet az ország nehéz helyzetére.

Premuzic a Facebookon cáfolta a hír valódiságát. "Egy párhuzamos világból írtam a levelet, amelyben Zlatko Dalic edző és a válogatott játékosok elhatárolódnának a horvát politikai elittől" - hangsúlyozta a szerző.

Mint írta: ebben a kitalált levélben Dalic úgy viselkedik, mint ahogy szerinte egy igazi sportembernek, egy igazi hazafinak kellene.

Ez az én ábrándképem azokról a futballistákról és a sportolókról, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen helyzetben van a népük és ez az ország

- emelte ki.

A közösségi oldalán megosztott nyílt levél felett az újságíró utalást tesz rá, hogy nem valós levélről van szó, a végén pedig Dalic neve alatt, vonallal elválasztva jelzi, hogy ő és nem a szövetségi kapitány írta a szöveget, melyet később több százan osztottak meg, köztük internetes portálok is.

Premuzic szerint a probléma lényege, hogy az emberek nem értelemmel, hanem felszínesen olvasták el a szöveget. Úgy vélte: ez a felszínesség az egész társadalomra jellemző. 

"A hozzászólásokból pedig jól látszik, hogy támogatták Dalicot, és őszintén csodálták ezért a bátor lépésért" - tette hozzá. 

Az újságíró szerint ez a rövid és egyszerű kísérlet jól jelzi, hogy az emberek többsége öt percet sem szán arra, hogy valamit rendesen elolvasson, amit pedig elolvas, meg is értse.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.