2022. december 19., 18:19

Alex Mendez hivatalosan is a DAC játékosa

Mint azt hetekkel ezelőtt megírtuk, a dunaszerdahelyi DAC a zempléni Nagymihály együttesétől igazol balhátvédet. A sárga-kékek ma hivatalosan is megerősítették a transzfer létrejöttét.

Alex Mendez
Fotó: fcdac.sk

Ugyan még javában tart a téli szünet a Fortuna Ligában, a csapatok a háttérben már javában dolgoznak az erősítéseken. Az őszi idény ezüstérmese, a dunaszerdahelyi DAC második téli igazolását is bejelentette: a görög Niarchos után a spanyol Alex Mendez is aláírt a csallóközi együtteshez. A 21 esztendős spanyol balhátvéd 2026 nyaráig szóló szerződést kötött. A DAC mindössze három ponttal van lemaradva a címvédő Slovan mögött. Története egyik legjobb őszi idényét produkálta a csallóközi gárda, 11 veretlen bajnoki mérkőzéssel zárták az őszi idényt. 

Az utóbbi két évben Szlovákiában futballoztam és volt lehetőségem meggyőződni arról, hogy a DAC egy nagy klub. Nagyon örülök a Dunaszerdahelyre való érkezésemnek, ez egy remek lépés a pályafutásomban. Amikor az ügynököm felhívott és elmondta, lehetőségem nyílik a DAC-hoz igazolni, egyértelműen fogalmaztam neki: igen, menni akarok. Igyekezni fogok a lehető legjobban a csapat segítségére lenni, hogy közösen sikereket érjünk el. Tudom, hogy a kezdőcsapatbeli helyekért folyó küzdelem nem lesz könnyű, mivel Eric Davis számomra az egész bajnokság egyik legjobb játékosa és a balhátvéd posztján Yhoan Andzouana is remekül teljesített. Azonban bízom benne, hogy amennyiben ugyanolyan teljesítményt fogok nyújtani, mint az eddigi pályafutásom során, lehetőséget kapok a kezdő tizenegyben és erősítést jelentek majd a csapat számára.”

- jelentette ki a szerződés aláírását követően Alex Mendez a DAC legújabb szerzeménye a klub hivatalos honlapjának.

A 21 esztendős balhátvéd 2020 januárjában érkezett a nagymihályi együtteshez. Mendez a Fortuna Ligában eddig 65 mérkőzésen lépett pályára. A DAC új szerzeménye azon két mezőnyjátékos egyike, aki ősszel mindvégig pályán voltak a szlovák élvonalban.

„Örülünk Alex Mendez leigazolásának. A védelem baloldalára érkezik, és nemcsak a korbeli, de a fizikai, főleg a gyorsasági-kitartási és a technikai elvárásainkat is teljesíti. Remélhetőleg jól beilleszkedik majd a csapatba és megnöveli a konkurenciaharcot a védelem bal oldalán, ahol erre nagy szükségünk van”  - nyilatkozta Adrian Guľa, a DAC vezetőedzője a fiatal védő leigazolását követően.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.