2024. június 23., 08:00

Alakul, bizony alakul

Huszonnégy mérkőzést lejátszottak már a labdarúgó-Európa-bajnokságon, vagyis két teljes fordulót. Németország és Spanyolország mellett Portugália is biztos továbbjutóként várhatja a csoportkör utolsó találkozóját, míg egyetlen válogatott, a lengyel úgy fordul a harmadik összecsapásra, hogy biztosra veheti, semmi esélye bekerülni a nyolcaddöntőbe.

Georgia öröm
Fotó: TASR/AP

Jó a magyaroknak a döntetlen a cseh-georgiain? Ha nyer az egyik csapat, szerez három pontot, ha döntetlent játszanak, mindketten egy-egy ponttal állnak két meccs után. Nekünk nincs pontunk, ha megverjük a skótokat – ha megverjük! –, akkor lesz egy győzelmünk két vereség mellett. Ha ikszelünk, egy-egy pont ide és oda, mi eggyel a negyedik, a skótok kettővel a harmadik helyen fejezik be az Eb-t, és sem mi, sem ők nem jutnak tovább.

Sporttörténelmi esemény, Georgia szerez egy pontot a foci-Eb-n, mert 1-1-es döntetlent játszott Csehországgal. Pedig huszonöt lövést durrantottak el a csehek, ebből tíz eltalálta a kaput, amin érdemes elgondolkodni, mert hogy lehet ennyi helyzetet kidolgozni, és csak egyet gólra váltani. Arra meg jobb nem gondolni, mi lett volna, ha az utolsó pillanatban Lobjanidze bevágja a százszázalékos ziccert. De kihagyta. Szóval jó nekünk ez a döntetlen?

Törökország-Portugália? Biztos portugál siker, hezitálásnak helye nincs, és láss csodát, Ronaldoék könnyedén verik meg Çalhanoğluékat, a végeredmény 0-3. A törökök szerencsétlenkedéséhez nem fűznék hozzá semmit, talán tényleg nem erre a meccsre tartalékolták az erejüket és a legjobb tudásukat. A portugálok erejét valóban nem mérte fel erős ellenfél tétmérkőzésen, amióta Roberto Martínez a szövetségi kapitány – majd a nyolcaddöntőben. Egy kis matematika. Portugália hat pontnál jár, csoportgyőztes, Törökország háromnál tart, Csehország és Georgia egy-egy pontot szereztek eddig. A cseh-törökön az egyik válogatott biztosan továbbjut, és az a döntetlen tényleg kedvezhet a magyaroknak, persze csak abban az esetben, ha mi zsebeljük be a három pontot, és nem egy góllal nyerünk. Máskülönben a matematikát félredobhatjuk, és Szoboszlaiék utazhatnak haza, mielőtt lejátszották volna a cseh-törököt. A portugál-törökön öt szurkoló futott be a pályára meccs közben (a pontosság kedvéért: egy a lefújás után), hogy szelfit készítsen Ronaldóval. Ilyet sem látott még a világ.

A belga-románon az első perctől volt foci, a másodikban már gól is. A 2-0-ra arra jó, hogy mindenki reménykedhessen az utolsó fordulóban. Romániának és Belgiumnak +1-es a gólkülönbsége, Szlovákiáé 0, Ukrajnáé -2. Vagyis a román-szlovákon a döntetlen mindkét fél számára a továbbjutást jelentené, függetlenül a másik mérkőzés eredményétől. Ha a belga-ukránon is döntetlen születik, a négy 4 pontos csapat közül az egyik nem jut tovább – Ukrajna maradna le a legjobb tizenhatról.

Azon elgondolkodhat a Joma, hogy milyen minőségű mezeket gyártott, mert Ianis Hagi meze elég könnyen és látványosan elszakadt.

Két forduló után lehet számolgatni, ki hogyan léphet tovább, milyen eredmény kell a nyolcaddöntőhöz, ki kivel találkozhat a kieséses szakaszban.

Spanyolország június 30-án, Kölnben lép pályára az esti meccsen, az ellenfele az A, D, E vagy az F csoport harmadik helyezettje lesz, akár Magyarország vagy Szlovákia is lehet az. Portugália július 1-jén, szintén este, Frankfurtban csap össze az A, B vagy a C csoport harmadikjával. Portugál-spanyol döntő biztosan nem lesz az Eb-n, a két válogatott az elődöntőben találkozhat egymással. Ha a németek megnyerik az A csoportot, ők is erre az ágra kerülnek, és a negyeddöntőben lehetne egy német-spanyol, bár a nyolcaddöntőben angol-német párharc is kialakulhat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.