2018. július 20., 16:24

Akár az AC Milan is lehet majd a DAC ellenfele

Eredményesen fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) az európai szövetség (UEFA) júniusi döntése ellen az AC Milan, amely így mégiscsak indulhat a labdarúgó Európa-ligában, ahol a későbbiekben akár a DAC-cal is megmérkőzhet. Ehhez persze a dunaszerdahelyieknek még néhány ellenfélt le kellene győzniük.

AC Milan Nápoly
Fotó: TASR/AP

A milánói klub elöljáróinak meghallgatására csütörtökön került sor a CAS svájci székhelyén, s a sportdöntőbíróság pénteken közölte, hogy helyt adott a fellebbezésnek.

A Milan, amely múlt szerdán került amerikai tulajdonba, az UEFA álláspontja szerint megsértette a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat, ezért nem indulhatott volna a következő idényben az EL-ben, noha legutóbb hatodik lett az olasz élvonalban, így erre jogot szerzett.

A patinás együttes előző tulajdonosa, a Li Jung-hung nevével fémjelzett kínai cégcsoport a július 6-i határidőig nem kezdte el visszafizetni több mint 300 millió eurós hiteltartozását, ezért került az amerikai Elliott Management befektetési alaphoz a klub tulajdonjogát birtokló luxemburgi vállalatcsoport.

A kínai tulajdonosi kör tavaly áprilisban, 740 millió euróért vásárolta meg a csapatot Silvio Berlusconitól, és a múlt nyáron 200 millió eurót költött igazolásokra.

A CAS álláspontja szerint a klub valóban megsértette a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat, de a büntetés aránytalan volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.