2021. január 1., 14:52

Ajánlatot kapott a Fortuna Ligából, távozik a Somorja vezetőedzője

A szlovák másodosztályban szereplő Somorja hivatalos médiafelületén jelentette be, közös megegyezéssel szerződést bontottak Ján Blaháč vezetőedzővel, miután ajánlatot kapott egy élvonalbeli csapattól.

Fotó: stksamorin.sk

A 49 esztendős szakember távozása elé nem gördítettek akadályt. A szlovák másodosztálytban a Somorja három vereséggel zárta az őszi idényt.

Közös megegyezéssel bontottuk fel a szerződést. Blaháč mester ajánlatot kapott egy Fortuna Ligás csapattól. Az edzőnek köszönjük az elvégzett munkát. Tavaly ősszel nehéz helyzetben volt a csapatunk, amikor átvette az irányítást, sőt ebben az évben kétszer is félbeszakították a bajnokságot. Örülünk, neki, hogy a klubunkban feljebb tudott lépni az edző pályafutásában és lehetőséget kapott a Fortuna Ligában. Ez a lehetőség mindenkinek nagy kihívás. Ezért nem gördítettünk akadályt a távozása elé”

- nyilatkozta Horváth Csaba az STK Somorja elnöke, olvasható a klub hivatalos honlapján.

Blaháč 2019 októberében lett a Somorja vezetőedzője, irányítása alatt 18 mérkőzésen lépett pályára a csallóközi együttes.

Mint ismert, a Somorja a DAC farmcsapataként működik, így több dunaszerdahelyi tehetséggel is dolgozhatott a rutinos szakember.

,,Először is nagyon szépen köszönöm, hogy vezethettem az STK-t. Nagyon jól működő klubban végezhettem a munkát. Remek emberek vettek körül, akik biztosították a klub működését, nagyon jó játékosokkal dolgozhattam. Nagyon tehetséges a csapat, amely a jövőben még sokra viheti. Bizonyos szempontból sajnálom, hogy távoztam, hisz ezekben a fiatalok srácokban benne van, hogy a jövőben a legfelső osztályban játszanak. Biztos vagyok benne, hogy a táblázatban jelenleg elfoglalt hely nem tükrözi az edzésen elvégzett munkát. A srácok keményen dolgoztak, minőségileg magasabb szinten vannak. A pályafutásomban azonban jött egy kihívás. Továbbra is figyelni fogom az STK meccseit. Szorítok, hogy tovább fejlődjön az egész klub” - nyilatkozta Ján Blaháč a Somorja hivatalos honlapjának.

Arról, hogy ki lesz a Somorja vezetőedzője, a klub a január 7-én kezdődő felkészülési időszak előtt tesz bejelentést, olvasható hivatalos honlapjukon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.