2023. szeptember 18., 08:32

Adrian Guľa: Köszönöm a szurkolóknak ezt a csodálatos hangulatot

Fontos győzelmet aratott hazai közönség előtt a dunaszerdahelyi DAC, miután 3-1-re legyőzték a nagy rivális Slovant. A lefújást követően a DAC vezetőedzője Adrian Guľa is elégedett volt csapata produkciójával.

Adrian Guľa
Adrian Guľa
Fotó: dac1904.sk

Két vesztes bajnoki után újra győzött a dunaszerdahelyi DAC, miután a csallóközi együttes a válogatott szünet után legyőzte legnagyobb riválisát a pozsonyi Slovant. A sárga-kékek vezetőedzője Adrian Guľa a mérkőzést követő sajtótájékoztatón nagy köszönetét fejezte ki a szurkolók felé, akik kiváló hangulatot teremtettek, valamint a csapatának is köszönetet mondott a jó teljesítményért.

A csapat és a szurkolók miatt is nagyon örülök, hogy sikerült ezt az erős, minőségi pozsonyi csapatot legyőznünk. A győzelmünk oka, hogy csapatként működtünk, és beleadtunk egy nagy adag akaratot és küzdőszellemet a mai meccsbe, ami úgy érzem, hogy megérdemelt győzelmet hozott. Természetesen nem született könnyen.

A meccs kezdeti fázisában érezni lehetett, hogy az előző időszakban elért eredmények miatt hiányzott az önbizalmunk, de ezekben a percekben Popović megtartotta a csapatot, és jött Goure fontos találata. Ezután nagyon jó ellentámadásokat vezettünk, és sikerült legyőznünk a minőséget képviselő Slovant” – kezdte értékelését Adrian Guľa a DAC vezetőedzője.

A sárga-kékek mestere továbbá elmondta nemcsak néha szeretnének nyerni, hanem egy hosszú szériát szeretnének produkálni.

„Gratulálok a fiúknak, és köszönöm a szurkolóknak ezt a csodálatos hangulatot, amit ma is teremtettek. Remélem, hogy ez a győzelem az egész csapatot és az egész klubot arra ösztönzi, hogy elkezdődjön egy győzelmi széria. Nemcsak néha szeretnénk nyerni, hanem egy hosszú sorozatot szeretnénk produkálni. Ez a célunk, ezért küzdünk, ezért dolgozunk” – értékelt a DAC mestere.

A Slovan vezetőedzője Vladimír Weiss is elismerte a DAC megérdemelten szerezte meg a három pontot. A pozsonyiak mestere továbbá elmondta szerinte tudnak ettől jobban is játszani, de a hátrányuk még bőven behozható a bajnokságban. A Slovan vezetőedzője értékelése során utalt esetleges távozására, kiemelte szereti a klubot és szeretné folytatni a munkát, de nem tudja mit hoz a jövő.

Nagyon jó bajnoki mérkőzés volt, sajnos számunkra rossz végeredménnyel. Ha kikap a csapat, természetesen nem lehetünk elégedettek, és úgy érzem, hogy megérdemelt a hazai győzelem, mert míg ők három gólt rúgtak, mi csak egyet. Nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, nem voltunk elég hatékonyak, hátul pedig nagy hibákat vétettünk.

Tudjuk, hogy a gólok mindig hibák után esnek, de tudunk ennél jobban is játszani. A bajnokság még csak most kezdődött a számunkra, ezt a lemaradást még be lehet hozni. A kérdés, hogy velem vagy nélkülem. Nagyon szeretem ezt a klubot, szeretném folytatni, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Jobban is tudunk játszani, és jobban is kell játszanunk. Remélem, hogy ezt már csütörtökön a kupamérkőzésen be is mutatjuk, viszont vannak olyan dolgok, amik nem véletlenek. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. A bajnokság nagyon nehéz és kiélezett lesz. Ma jól kezdtünk, viszont az első hazai lövésből gólt kaptunk. Volt egy rossz előérzetem a meccs előtt, és sajnos ez be is igazolódott. A hazaiak akarata és harciassága érvényesült, ezért megérdemelten szerezték meg a három pontot” – értékelt a lefújást követően a pozsonyiak vezetőedzője Vladimír Weiss.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.