2022. július 23., 15:59

Adrian Guľa korábbi csapata ellen játszik rangadót a DAC - meccselőzetes

Alighogy elkezdődött a Fortuna Liga új idénye, a második fordulóban máris rangadó vár a dunaszerdahelyi sárga-kékekre a Zsolna otthonában. A DAC a szezon eddigi négy tétmérkőzését megnyerte, így Zsolnára is egyértelmű célokkal utaznak a sárga-kékek.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A hétközi nemzetközi kupameccs után vasárnap a bajnokságban vár rangadó a dunaszerdahelyi sárga-kékekre. Mint ismert, a sárga-kékek a feröeri Víkingur otthonában győztek két góllal, míg egy héttel ezelőtt a bajnokságban is győzelemmel mutatkoztak be. A szezon első igazi nagy próbatétele azonban vasárnap este vár Szánthóékra.

Rangadó Adrian Guľa korábbi csapata ellen

A Fortuna Liga új idényének második fordulójában a csallóközi együttes Adrian Guľa korábbi csapata ellen játszik rangadót. A 46 esztendős szakember korábban a zsolnai együttessel bajnoki címet is nyert, de nemcsak az ő számára, hanem Miroslav Káčer számára is érzelmes találkozó lesz a zsolnai. A szezon első tétmérkőzésein a dunaszerdahelyi DAC hozta azt, amit a szurkolók és a vezetőség is elvár a sárga-kékektől, igaz a játék még nem az igazi, de az eredmények eddig Guľa vezetőedzőt igazolják. A sűrű meccsprogramnak köszönhetően pedig a győzelmek is felértékelődnek. A szezon első igazi nagy rangadója pedig Adrian Guľa korábbi csapata, a Zsolna ellen következik.

Korábbi DAC-játékos az ellenfél keretében

A zsolnai csapat keretében felvidéki magyar futballistát is találunk Bari Krisztián személyében, aki korábban hosszú évekig a DAC utánpótlásában pallérozódott, de végül nem kapta meg a lehetőséget, és a távozás mellett döntött. Zsolnára való szerződése pedig jó döntésnek bizonyult, hiszen a zsolnaiak B csapatában a másodosztályban is rendre lehetőséget kapott, ezáltal komoly tapasztalatra tett szert a felnőtt fociban. A Zsolna új vezetőedzője, a cseh Jaroslav Hlynek pedig az új idényben a 21 esztendős balszélsővel is számol.

Hétmeccses veretlenségi sorozatban

Ami a két csapat egymás elleni eredményeit illeti, az elmúlt időszakban a DAC-nak sikerültek jobban a Zsolna elleni mérkőzések. A sárga-kékek hét mérkőzés óta nem kaptak ki a Zsolnától a Fortuna Ligában, négy győzelem és három döntetlen a sárga-kékek mérlege. Az elmúlt idényben négyszer csapott össze a két gárda, és ezeken a mérkőzéseken a DAC háromszor is legyőzte a Zsolnát, csupán idegenben játszottak egy 2-2-es döntetlen az elmúlt idényben.

Magyarok az élvonalban

A hétvégi fordulóban is több magyar játékost megfigyelhetünk, a pénteki nyitómeccsen Pinte Patrik is pályára lépett az Aranyosmarót színeiben, és csapata 2-2-es döntetlent ért el az újonc Szakolca ellen. A szombati programban a címvédő pozsonyi Slovan is bemutatkozik hazai közönség előtt az új idényben, a Trencsén ellen. A pozsonyiak csapatában minden bizonnyal Holman Dávid és a palásti Križan Richárd is pályára léphet, mivel Weiss tartalékolni fog a szerdai Fradi elleni visszavágóra. A három felvidéki játékost is foglalkozató (Malý Matuš, Domonkos Kristóf, Kelemen Marko) Rózsahegy hazai pályán fogadja a szintén újonc Zólyombrézó együttesét, akik nagy meglepetésre legyőzték a nyitófordulóban a Slovant. Jól kezdte az idényt a Tumma Gergely és Iván Alexet is foglalkoztató Nagyszombat, a piros-feketék vasárnap az újonc Besztercebánya csapatát fogadják hazai közönség előtt.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), 2. fordulójának teljes programja:

Július 22., péntek:

FC ViOn Aranyosmarót - MFK Szakolca 2-2 (1-1

Július 23., szombat:

MFK Tatran Liptószentmiklós - MFK Zemplén Nagymihály 18.00 (VOYO)

ŠK Slovan – AS Trencsén 18.00 (VOYO)

Július 24., vasárnap:

MŠK Zsolna – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 17.00 (VOYO)

MFK Rózsahegy - FK Železiarne Zólyombrézó 18.00 (VOYO)

FC Szpartak Nagyszombat – MFK Dukla Besztercebánya 20.30 (VOYO, Dajto)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.