2021. augusztus 13., 09:01

A Zsolna kiütéses sikerrel továbbjutott, a Nagyszombat kiesett

Az Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőkörében a két talpon marad szlovák klubcsapat közül a Zsolna örülhetett továbbjutásnak, míg a Nagyszombat búcsúzott a sorozat további küzdelmeitől.

zsolnai öröm
Így örültek a zsolnaiak
Fotó: TASR

A Fortuna Liga előző szezonjában a zsolnai együttes rájátszás útján harcolta ki az európai kupaindulás jogát. Pavol Staňo együttese újabb parádés teljesítménnyel, ezúttal kazah csapatot leckéztetett meg, a zsolnai együttes kiütéses ötgólos győzelemmel ejtette ki a kazah Tobil Kosztanaj csapatát. A zsolnai „Sosonok” már az odavágón előnybe kerültek, hiszen egygólos győzelmet arattak a kazah rivális otthonában.

A zsolnai visszavágón a hazaiak már a mérkőzés elején komoly helyzeteket dolgoztak ki, sőt az elején Jibril a kapufát is eltalálta. A hazaiak fölénye a 14. percben góllá érett és Ďuriš kiváló lövése utat talált a kazah kapuban. A zsolniak az első félidőben uralták a játékot, a kazahok nem igazán tudtak komoly helyzetet kidolgozni. Az első félidő végén pedig végképp elszálltak a hazah továbbjutási esélyek, miután Rusnák megszerezte a zsolnaiak második gólját.

Szünet után a Zsolna újabb gólokat szerzett és kiütötte ellenfelét. Előbb a 64. percben az örmény Bichakchyan talált be Fazlagić passzából. Pavol Staňo az utolsó húsz percre több kulcsjátékosának is pihenőt adott biztos előnyük tudatában. Az utolsó tíz percben sem állt meg a zsolnai gépezet és kilenc perccel a vége előtt Slebodník, majd a mérkőzés ráadásában Bichakchyan állította be az 5-0-s végeredményt. A Zsolna továbbjutásának köszönhetően bejutott a Konferencia Liga rájátszásába és egy lépésre kerültek a főtáblától. A zsolnai együttes ellenfele a cseh Jablonec lesz, miután búcsúztak az Európa-ligából a Celtic Glasgow elleni párharc során.

Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, visszavágó:
MŠK Zsolna – Tobil Kosztanaj 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Ďuriš (14.), Rusnák (41.), Bichakchyan (64., 90+1.), Slebodník (81.)
Továbbjutott a Zsolna kettős győzelemmel és 6-0-s összesítéssel.

A másik talpon maradt szlovák gárda a nagyszombati Szpartak már nem volt ennyire szerencsés, hiába döntetleneztek az első mérkőzésen hazai pályán az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen nem sikerült idegenben kiharcolniuk a továbbjutást. A Szpartak csapatában felvidéki futballista is pályára lépett a Maccabi otthonában, a dunaszerdahelyi Iván Alex a mérkőzés hajrájában lépett pályára, míg Tumma Gergely ezúttal sem kapott lehetőséget Michal Gašparík vezetőedzőtől.

A Maccabi még az első negyedórában előnybe került, miután a 13. percben Yeini fejelt a Szpartak hálójába. Az első félidőben is inkább az izraeli gárda előtt akadtak veszélyesebb lehetőségek, de ezeket nem tudták gólra váltani a házigazdák. A második félidőben a nagyszombatiak aktívabban futballoztak és sikerült helyzeteket is kialakítaniuk.

A vendégek mestere Michal Gašparík offenzív cserékkel próbálta ledolgozni csapata hátrányát. Hiába növelte aktivitását a Szpartak igazán nagy ziccert nem tudtak kialakítani, míg a hazaiak játékában benne volt az újabb gól. A mérkőzés további részében az eredmény már nem változott, ez pedig a Maccabi Tel-Aviv továbbjutását jelentette a Konferencia Liga rájátszásába.

Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - Szpartak Nagyszombat 1-0 (1-0)
Gólszerző: Yeini (13.)
Továbbjutott a Maccabi Tel-Aviv 1-0-s összesítéssel.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.