2019. június 19., 18:20

A Zsolna csapatkapitányával erősített a Ferencváros

A Ferencváros története 30. bajnoki elsőségét szerezte meg az elmúlt bajnoki kiírásban. A zöld-fehérek ezzel a nemzetközi porondon is megmutathatják magukat: a Bajnokok Ligája selejtezőjében a bolgár Ludogorec lesz a zöld-fehérek ellenfele. A klubvezetés pedig ehhez további minőségi erősítéseket tervez.

Michal Skvarka
Fotó: fradi.hu

A Ferencváros korábbi átigazolási terveiben szerepelt már a szlovák élvonalban érdekelt MŠK Zsolna csapatkapitánya, Michal Škvarka. Azonban egy sajnálatos sérülés megakadályozta a transzfer létrejöttét. A Ferencváros szerdán jelentette be, sikerült megállapodniuk a játékossal és a Zsolnával is, így a 26 esztendős középpályás csatlakozik a zöld-fehérek keretéhez.

A Zsolna csapatkapitánya, Michal Škvarka az idei szezonban remek szezont futott, ami után ismét felkeltette a zöld-fehérek figyelmét. A 26 esztendős középpályás a dunaszerdahelyi DAC ellen kétszer is betalált, összesen 26 mérkőzésen lépett pályára idén a Zsolna színeiben, ezalatt kilenc gólt és 10 gólpasszt osztott ki.

Michal Škvarka hét szezon után hagyja el a Zsolna csapatát. Korábban kölcsönben a zempléni Nagymihály és az Aranyosmarót csapatában is szerepelt. Legjobb bajnoki idényében, a 2016/17-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett a Zsolnával. Az aranyérem megszerzésében elengedhetetlen érdemei voltak, hiszen 14 gólt és 10 gólpasszt szerzett 31 mérkőzése alatt.

A teljes pályafutását vizsgálva 264 profi párharc során 51 gólja és 75 gólpassza van, piros lapot sosem kapott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.