2022. november 15., 16:31

A világbajnokságon most ugyan nem, de a válogatottban négy DAC-játékos is pályán

A hamarosan kezdődő világbajnokság árnyékában a 2022/23-as szezon második asszociációs időszakában is zajlanak majd nemzetközi mérkőzések. Mivel egy nem hivatalos időszakról van szó, a klubok nem kötelesek elengedni a játékosaikat, a DAC négy válogatottja viszont engedélyt kapott.

Nikola Krstović
Fotó: dac1904.sk

Közülük is kiemelhető Kalmár Zsolt visszatérés a magyar nemzeti csapatba. A sárga-kékek ikonja 19 hónap után tér vissza a nemzeti együttesbe. Legutóbb 2021 márciusának utolsó napján viselte a magyar mezt, amikor is Andorrában térdsérülést szenvedett, amely másfél éves kihagyást okozott. Zsolti a Luxemburg elleni idegenbeli és a Görögország elleni otthoni felkészülési összecsapásokon térhet vissza a válogatottba. 

A DAC és az egész Fortuna Liga legjobb góllövője, Nikola Krstović júniusi bemutatkozása óta három alkalommal lépett pályára a montenegrói felnőttválogatottban. A Szlovákia és Szlovénia elleni találkozókon az első gólját is igyekszik majd megszerezni, ha ez éppen a szlovákok ellen sikerülne, az különösen értékes lenne. Ebben az esetben is felkészülési mérkőzésekről van szó.  

Andrejs Ciganiksra és Lettországra a hagyományos Balti Kupa vár, amelyet minden második évben rendeznek meg. A holnapi elődöntőben hazai pályán a címvédő Észtországgal mérkőznek, a másik ágon Litvánia Izlanddal találkozik. A győztesek a döntőben, míg a vesztesek a harmadik helyért folyó találkozón csapnak össze.

A DAC tehetséges védőjátékosa, Damián Kachút a szlovák 20 éven alatti válogatottba kapott meghívót, amelyre három spanyolországi megmérettetés vár. Albert Rusnák szövetségi kapitány védencei számára ezzel kezdetét veszi a jövőévi indonéziai korosztályos világbajnokságra való felkészülés második szakasza.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.