A végére belelendültünk
Az írek elleni fájdalmas vb-selejtezős kiesés után először lépett pályára a magyar válogatott tétmérkőzésen, ami szintén nem alakult teljesen az elképzeléseink szerint. Talán a fiúkban legbelül még mindig ott él a csalódottság, a mostani szereplést ugyanis nem lehet kizárólag a sérülésekkel magyarázni.
Persze az sem tett jót a csapat játékának, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland személyében két kulcsjátékosát kellett nélkülöznie Rossinak, ahogy pedig teltek a fordulók, egyre csak fogyatkoztunk. Előbb Redzic sérült le az ukránok ellen, majd Bolla jutott hasonló sorsa az észak-írek ellen. A meglévő dinamikák elvesztek, támadásban keveset nyújtottunk, és olykor a védelmünk sem állt stabil lábakon. Butaságnak tartom azonban az olyan kijelentéseket, hogy Rossi felett eljárt az idő, a játékosok már nem bíznak az olasz szakvezetőben és Csányi Sándoréknak ideje lenne elgondolkodniuk a váltáson.
A helyzet az, hogy túlságosan is hozzászoktunk a jó eredményekhez, 15-20 évvel ezelőtt el sem tudtuk volna képzelni, hogy 4:0-ra verjük az angolokat, vagy döntetlent játszunk a németekkel és a franciákkal. A helyzet az, hogy a magyar válogatott több mint hét évig masszív felülteljesítésben volt, amit viszont nem lehet örökké fenntartani. A játékunk már tavaly sem volt az igazi, a fordulópontot azonban az elbukott vb-selejtező jelentette. Éveken keresztül olyan csapatokkal vettük fel a versenyt, amelyek sztárok sokaságával rendelkeztek, a keretértékek olykor a magyar csapat 8-9 szeresei voltak. Európa-bajnokságokon jártunk, tovább is jutottunk, a világ legerősebb válogatottjai ellen értünk el szép eredményeket, egyedül a vb-részvétel nem jött össze.
A mostani Nemzetek Ligája szereplésünk nagyon érdekesen alakul. Az ukrán, az észak-ír és a georgiai csapat sem a támadójátékáról híres, ezzel szemben védekezésben és küzdésben egyaránt masszív ellenfélnek számítanak. Az ukránok elleni hazai és az észak-írek elleni idegenbeli mérkőzések sem bővelkedtek helyzetekben, viszont még azzal a kevés lehetőséggel sem sikerült élnünk. Talán Varga Barnabás ezek közül egyet-kettőt bevágott volna, és rögtön másképp tekintenénk az összecsapásokra. A futballban azonban nincs HA, az eredményeknél senki sem kérdezi meg, hogy hányas xG-t (várható gólok száma) sikerült összehoznunk a találkozón. Aki viszont hosszabb távon gondolkodik, az igenis figyelembe veszi az xG-t, és látja, hogy a magyar válogatott jelenleg alulteljesít. Az ukránok és az észak-írek ellen összesen 2.97-es xG-re nem sikerült gólt rúgnunk, ez viszont könnyen megfordulhat. Ahogyan a masszív felülteljesítés sem fenntartható, úgy az alulteljesítésben is idővel változás következik be, így semmiképp sem érdemes temetni a csapatot.
Ezt a Georgia elleni hazai mérkőzésen valamilyen szinten orvosoltuk, meggyőző sikerről ugyan nem beszélhetünk, a létfontosságú három pontot azonban sikerült megszerezni. Nagy ziccereket ezúttal sem sikerült kidolgoznunk, egy szép akció után azonban Kerkez Milos megszerezte az első gólunkat az idei sorozatban.
Kedvezőbb helyzetből várhattuk az ukránok elleni összecsapást, akik ezt megelőzőleg 3:0-ra kikaptak az észak-írektől. Az első félidő itt sem alakult a tervek szerint, a második játékrészre azonban ismét feljavult a játékunk, és egy rendkívül fontos, 2:1-es sikert arattunk Nagyszombatban, amivel jóval kedvezőbb helyzetből várhatjuk a novemberi folytatást. Négy találkozó már lement, két létfontosságú azonban még előttünk áll. Előbb november 14-én Georgiában lépünk pályára, majd három nappal később, a csoport zárómérkőzésén az észak-íreket fogadjuk hazai pályán. Nyerhető összecsapásokról van szó, ahol talán már a szerencsénk mellett a sérült játékosaink is visszatérhetnek.
Az írás a Magyar7 2026/41. számában is megtalálható.
