2018. november 10., 09:04

Idegenben győztek a sárga-kékek

A szlovák élvonalbeli bajnokságban a válogatott szünet előtt a 15. fordulót bonyolítják le. Szombaton és vasárnap is egyaránt három találkozóra kerül sor, a DAC ezúttal idegenben a Rózsahegy otthonában vendégeskedik.

Rózsahegy_DAC_11_10
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

A DAC Bayo 55. percben szerzett találatával diadalmaskodott.

Peter Hyballa vezette dunaszerdahelyi együttes szép emlékekkel térhet vissza Rózsahegyre, ugyanis májusban itt harcolta ki 25 év után nemzetközi szereplését a dunaszerdahelyi futballklub, még Marco Rossi irányítása alatt. Peter Hyballa először vezetheti csatába védenceit a Rózsahegy otthonában. Az idei szezonban hazai pályán már ő irányította a sárga-kékeket a Rózsahegy ellen, de nem sikerült győzni miután 2-2-es döntetlen született azon a találkozón.

A német mesternek komoly gondokkal kell szembenéznie a védelem összeállításánál, ugyanis az elmúlt hétvégén a Nyitra elleni győztes mérkőzést követően Pozsonyban brutális támadás áldozata lett a DAC válogatott védője Ľubomír Šatka és a szezon hátralévő részében már Hyballa mester nem számíthat a játékára. Viszont jó hír a sárga-kék szurkolóknak és a német szakembernek, hogy visszatér az eltiltását letöltő magyar válogatott Kalmár Zsolt és minden bizonnyal a kezdőben kap ismét kulcsszerepet.

A két csapat legutóbb a már említett májusi délutánon találkozott Rózsahegyen és Vida Kristopher duplájával valamint két gólpasszával 4-0-s győzelmet aratott a DAC idegenben. David Holoubek együttese legutóbb tavaly májusban tudott nyerni a DAC ellen, azóta öt mérkőzésen találkozott a két együttes, és ezalatt két dunaszerdahelyi siker és három döntetlen született a két csapat összecsapásán.

A szombati program a Trencsén és a Zsolna rangadójával veszi kezdetét kora délután. A hazai együttes zsinórban hat vereséggel várhatja a rangadót, míg a zsolnaiak bombaformában érkeznek az ellenfél otthonába, miután a Slovan elleni vereség óta hét mérkőzésen nem talált legyőzőre a zsolnai együttes. A szombati program a Zólyombrézó és Szenice összecsapásával zárul.

A 15. fordulóban vasárnap ugyancsak három találkozót rendeznek. A bajnok Nagyszombat keleten vendégeskedik a kiesés ellen menekülő Nagymihály ellen. A zempléniek az elmúlt körben egy csúnya hatgólos verésbe szaladtak bele a listavezető Slovan otthonában. A bajnokságban még veretlen pozsonyi Slovan a Nyitra otthonában lép pályára, míg a 15. fordulót a sereghajtó Aranyosmarót és az előkelő, ötödik helyen álló újonc Szered összecsapása zárja.

A 15. forduló teljes programja:
November 10., szombat:
AS Trencsén - MŠK Zsolna 14:30 (Dvojka)
MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 15:00 (Huste TV)
FK Železiarne Zólyombrézó - FK Szenice 17:00 (Huste TV)
November 11., vasárnap:
FC Nyitra - ŠK Slovan 15:00 (Orange Sport)
MFK Zemplén Nagymihály - FC Szpartak Nagyszombat 15:00 (Huste TV)
FC ViOn Aranyosmarót - ŠKF Szered 17:00 (Huste TV)

A tabella aktuális állása:

Fotó:  fcdac.sk

Rózsahegy_DAC_11_10
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.