2018. június 17., 10:40

A tizenegyesek napja

Az esélyesek kínlódását hozta a szombati nap a labdarúgó-világbajnokságon, de ezzel együtt a franciák és az argentinok is megmuttaták rövid időre erejüket, igaz, az eredmények szintjén ez annyira nem mutatkozott meg.

Messi szomorú
Fotó: TASR/AP

A franciák ennek ellenére nem panaszkodhatnak, Pogba találatának köszönhetően három pontot szereztek az ausztrálok ellen, s legalább nem a tizenegyesek döntötték el a mérkőzést. Ettől függetlenül ennél jobb játékra lesz szükségük a galloknak, ha a végső sikerre akarnak törni, mert nehéz elképzelni, hogy ilyen eredményeséggel a dánok vagy a peruiak ellen győzni tudnak.

A csoport másik mérkőzésén éppen ez a két csapat találkozott, s csupán egy gól született ezen a találkozón, amit Yussuf Poulsen jegyzett. A dél-amerikai csapatnak ugyan rengeteg helyzete volt, de Cueva tizenegyest hibázott még 0:0-nál, azután pedig Kasper Schmeichel édesapjához méltó teljesítményt nyújtott a dánok kapujában. Ennek az eredménynek is köszönhetően nagyon érdekesen alakulhat a csoport, csütörtökön a franciák a peruiakkal mérik össze tudásukat, s a világbajnokságra visszatérő dél-amerikaiknak pontot kell szerezniük esélyeik életben tartásához.

A másik dél-amerikai csapatnak sem ment szombaton Izland ellen, mert ugyan az argentínok viszonylag gyorsan vezetéshez jutottak, ugyanolyan ütemben kaptak is egy gólt, s hiába támadtak sokszor beszorítva a szigetországiakat, azok ismét bizonyították fizikai erejüket és érett játékfelfogásukat.

Sőt, ha kegyetlenebbek lettek volna helyzeteik kihasználása szintjén, akkor Messinek még jobban fájhatott volna a kihagyott tizenegyes. Egyébként is elmondható, a Barcelona sztárja az első fordulóban jóval gyengébb teljesítményt nyújtott mint Ronaldo a portugál csapatban, amelyet kis túlzással a Real klasszisa egymaga is képes szinten tartani. A végeredmény tehát döntetlen, s mivel a horvátok nem hagytak semmit a véletlenre, a nigériaik két hibáját kihasználva 2:0-ra nyertek, s így nagyon jó helyzetben várhatják a következő fordulót. 

Amennyiben pedig Izlandnak is sikerülne győznie az afrikaiak ellen, akkor már az Argentína-Horvátország meccs előtt nagy nyomás alá kerülhetnének Messiék. Tehát már most izgalmasnak igérkezik a D csoport, pedig csak egy forduló után állunk. 

A mai napon pedig a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező brazilok is bemutatkoznak, de hozzájuk hasonlóan a címvédők is megküzdenek az első pontokért, s az az érzésem, hogy a mai három meccs egyikén bizonyosan meglepetéseredmény vár ránk.

Jó szurkolást!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.