2022. október 8., 13:04

A tabellaszomszédok rangadóján először játszik a MOL Aréna új gyepszőnyegén a DAC

A hétvégén a Fortuna Liga 13. fordulójára kerül sor. A dunaszerdahelyi sárga-kékekre vasárnap este rangadó vár a Zsolna ellen, ráadásul több mint egy hónap után léphetnek pályára a sárga-kékek a MOL Aréna új gyepszőnyegén.

dac
Fotó: dac1904.sk

Hazai közönség előtt játszik rangadót a DAC vasárnap este Adrian Guľa korábbi együttese, a Zsolna ellen. A dunaszerdahelyi keretben három olyan futballista is szerepel, akik korábban futballoztak a vasárnapi ellenfélnél. Viszont a Zsolna keretében is van korábban a DAC akadémiáján pallérozódó tehetség, a füleki Bari Krisztián személyében, aki idén berobbant a zsolnai kezdőbe.

A tabellaszomszédok rangadóján az ötödik helyen álló Zsolna látogat a hatodik helyezett DAC-hoz.

A sárga-kékek legutóbbi négy bajnokijukon nem szenvedtek vereséget, két győzelem és két döntetlen a mérleg. Az elmúlt hétvégén a sárga-kékek a válogatott szünet után a Liptószentmiklós otthonában győztek, ami ráadásul hosszú idő után idegenbeli győzelmet jelentett Kalmáréknak. Azt viszont fontos megjegyezni, a DAC úgy áll a hatodik helyen, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mivel a MOL Aréna gyepszőnyegének cseréje miatt novemberre halasztották a Rózsahegy elleni bajnokit.

A két csapat rendszerint gólgazdag és színvonalas mérkőzéseket játszik egymással. Legutóbbi nyolc mérkőzésén a dunaszerdahelyi együttes veretlen maradt. A MOL Arénában megrendezett 11 mérkőzésen a csallóközi együttes még nem szenvedett vereséget nagy riválisától, ezeken a mérkőzéseken nyolc győzelmet arattak a sárga-kékek.

A Zsolna korábbi sikeredzője, Adrian Guľa, aki bajnoki címig is vezette a zsolnai együttest, valamint a vendégek három játékosa számára is érzelmdús mérkőzés lesz, hiszen Miroslav Káčer, Enis Fazlagić , valamint Samuel Petráš is Zsolnán futballozott hosszú ideig.

A vasárnapi rangadóra a DAC gólfelelőse, a bajnokságban hatgólos Nikola Krstović is motiváltan készül, aki újabb gólokkal segítené csapatát a jó eredmény elérésében. A 22 esztendős válogatott támadó a zsolnai mérkőzésen betalált, akkor 1-1-re végződött az a találkozó.

Szeretek a Zsolna ellen futballozni, jó csapatuk van, igyekeznek egy-kétérintőre játszani és támadni, ami megfelel nekem. Ennek köszönhetően több terem van ellenük, mint az olyan csapatokkal szemben, amelyek mélyen hátra húzódnak.

Legutóbb egy nagyon jó, mindkét oldalon sok helyzetet hozó meccset játszottunk Zsolnán, amelyet megnyerhettünk volna. Akkor ez nem jött össze, ezúttal azonban csak a három pont elfogadható. Az egész hét folyamán becsületesen készülünk az ellenfélre, amelyet szeretnénk megelőzni a táblázaton. Jó érzésekkel várom a vasárnapot, bízom benne, hogy sikerül betalálnom. A legutóbbi két fordulóban nem lőttem gólt, de nem vagyok emiatt ideges. Ha nem iratkozom fel a gólszerzők közé, de nyerünk, akkor ugyanúgy elégedett leszek. Mindig a csapat az első. Tizenegyen vagyunk a pályán és ha bármelyik csapattársam szerez gólt, ugyanúgy tudok örülni. Egy igazi rangadó vár ránk és még ha nem is sikerülne gólt lőnöm, bízom benne, hogy a legközelebbi fordulókban, Aranyosmaróton vagy odahaza a Zólyombrézó ellen ismét eljön az én időm.” - nyilatkozta a vasárnapi rangadóra készülve a klub hivatalos honlapjának Nikola Krstović, a DAC montenegrói támadója.

A Fortuna Liga 13. fordulójának teljes programja:
Október 7., péntek:

FK Železiarne Zólyombrézó - MFK Rózsahegy 0-2 (0-1)
Október 8., szombat:
MFK Szakolca – FC ViOn Aranyosmarót 18.00 (Voyo)
MFK Dukla Besztercebánya - FC Spartak Nagyszombat 18.00 (Voyo)
MFK Zemplén Nagymihály - MFK Tatran Liptószentmiklós 18.00 (Voyo)
Október 9., vasárnap:
FC DAC 1904 Dunaszerdahely - MŠK Zsolna 17.30 (Voyo, Dajto)
AS Trencsén - ŠK Slovan 18.00 (Voyo)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.