2018. május 30., 08:50

A szurkolók szerint Šatka az év igazolása

A Fortuna Liga végeztével portálunk egy felmérést végzett a DAC szurkolók körében, hogy szerintük ki volt a szezon legjobb igazolása.

Šatka Ľubomír
Fotó: TASR

A szezon végeztével portálunk a legnagyobb szurkolói közösséggel rendelkező, a közel 8585 tagot számláló Szívünk Sárga-kék csoportban végzett nem reprezentatív felmérést, hogy a dunaszerdahelyi fanatikusok szerint ki volt az év legjobban bevállt igazolása.

Több, mint ezer szavazat után a Newcastle United együttesétől hazatérő és remek szezont produkáló Ľubomír Šatka győzött meggyőző fölénnyel. A 22 esztendős védő idén lett végleg a dunaszerdahelyi együttes játékosa és összesen 27 mérkőzésen lépett pályára a sárga-kék színekben. Közel 2700 játékpercet a pályán töltve csapata egyik legjobbja volt a szezon során, tehát nem meglepő a szurkolók döntése. 

A második legtöbb szavazatot a tavaszi szezonban érkező elefántcsontparti támadó Vakoun Issouf Bayo kapta, aki a voksok 22 százalékát szerezte meg. A 21 esztendős támadó a rájátszra érkezett Dunaszerdahelyre, miután szabadon igazolhatóvá vállt, s legutóbb a tunéziai ES Sahel együttesében rúgta a bőrt. A bajnoki rájátszban Bayo 9 mérkőzésen 4 gólt szerzett és 2 gólpasszt is kiosztott, összesen pedig 606 játékpercet töltött a pályán. 

A dobogó legalsó fokára a szintén a téli átigazolási időszakban érkező Timotej Záhumenský állhatot fel, aki nagy csatában végül alulmaradt Bayo-val szemben. Az Aranyosmarót együttesétől érkező védő végül a szavazatok 21 százalékát szerezte meg.

Záhumenský szintén alapembere volt Marco Rossi védelmének és összesen 911 percet töltött a pályán 11 mérkőzés során. A többiektől jócskán lemaradva Christian Herc csupán a szavaztok 4 százalékát megszerezve végzett a negyedik helyen. Az utánpótlást válogatott jövőre is kölcsönben a DAC-nál szerepel. 

Az év igazolása a szurkolók szerint: 
1. Ľubomír Šatka 43% - 436 szavazat
2. Vakoun Issouf Bayo 22% - 228 szavazat
3. Timotej Záhumenský 21% - 214 szavazat
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.